Megszűnteti a Microsoft a windowsos Skype applikációt, helyette az asztali szoftvert teszi általánossá.

Megszűnteti az érintőkijelzőkhöz fejlesztett Skype alkalmazást a Microsoft. A Windows 8-cal megjelent appot a vállalat július 7-től folyamatosan vonja vissza, helyette az asztali szoftver változatot támogatja. Utóbbi variáns a Windows 10 megjelenése miatt válik ismét relevánssá.

A cég azzal indokolta a döntést, hogy a Windows 10 érkezésével optimális Skype élményt akarnak nyújtani a felhasználóknak, így különálló verziók helyett egyetlen program lesz, mely egeret, billentyűzetet és érintőképernyőt egyaránt támogat.

A Microsoft továbbá megszólalt a Skype-integrációt illetően: sokan a bejelentést követően azt gondolták, a csevegőprogram már indulástól az operációs rendszer részét képezi majd, de kiderült,  hogy a szoftver beépülésére még várnunk kell az év végéig.