Az új iPhone pontosan tudni fogja, hol van a család

iphone mac apple
Vágólapra másolva!
Az Apple készülékei valós időben figyelhetik a felhasználó helyzetét, és értesítést küldhet arról is, a barátok vagy a családtagok, épp merre járnak.
Vágólapra másolva!

A jövőben könnyebben követheti le a felhasználókat az iPhone, legalábbis az Apple frissen benyújtott szabadalmai alapján.

Az egyik szabadalom egyedi helyzetértesítésekről szól, mely

felhívja a felhasználó figyelmét arra, hogy pontosan merre járnak az iPhone-tulajdonos barátai és családtagjai.

Az új fejlesztés könnyen lehet a "Find My Friends" azaz "Barátok megtalálása" funkció bővítménye. Az illetőnek persze jóvá kell hagynia a lekövetési kérelmet, a telefonok csak ezután kommunikálnak egymással, és küldik az értesítéseket a mobil, s így a tulajdonosa helyzetéről. Ez beállítástól függően történhet SMS-ben, telefonhívással vagy emailen.

Ha a bolt közelében jár a párunk, jelzi a telefon és mi küldhetünk neki emlékeztetőt Forrás: Apple

Így például egy édesanya láthatja, hogy gyermeke merre jár, elindult-e már az iskolából haza, vagy még benn van. Egy másik app segítségével pedig az is megoldható, hogy ha a párunk épp egy bolt mellett halad el,

könnyedén küldhessünk neki emlékeztetőt, hogy hozzon tejet és kenyeret.

A második szabadalmi kérelem is a megfigyeléshez kapcsolódik: ez a beltéri helymeghatározást pontosítaná a vezeték nélküli hálózatok segítségével, hogy azt is könnyen megállapíthassuk, barátaink egy épület mely szegmensében tartózkodnak éppen - legyen szó szupermarketről vagy repülőtérről.