Európát elkerüli a Facebook arcfelismerője

facebook messenger ipad cool lány
Az Anthology nagyon megerősítheti a Facebook helyzetét
Vágólapra másolva!
A fényképeket tároló Moments applikáció nem jön Európába, a Facebook fél az újabb adatvédelmi botránytól.
Vágólapra másolva!

Európában egyelőre nem lesz elérhető a Facebook nemrég megjelent külön fotófeltöltő alkalmazása, a Moments. A családi és baráti pillanatok megosztására hivatott alkalmazás azért kerüli el az Európai Uniót, mert

arcfelismerő funkciója automatikusan működik, és nem lehet kikapcsolni.

Mivel az alkalmazás nem kéri a felhasználó hozzájárulását a fotókon szereplő arcok bevizsgálására, a Facebook úgy döntött, egyelőre nem jelenteti meg a képfeltöltőt a tengeren túl.

Megtaposták a felhasználók jogait

A Facebook óvatossága nem véletlen: az elmúlt időszakban több európai szervezet felháborodott a cég adatkezelési szokásain.

A belga privátszféra biztonságáért felelős bizottság májusban úgy fogalmazott, a közösségi oldal

Az esetet követően júniusban a belga bíróság elő is állította a Facebookot.