Egy országnyi hely, ahol illegális a wifi és a mikró

szatellit romok
Vágólapra másolva!
A világ északi felén talán a legnagyobb mobilmentes övezet a 34 ezer négyzetkilométer nagyságú Csend Zóna. 
Vágólapra másolva!

Washingtontól nyugat felé tartva a telefonok egyszer csak nem tudnak jelet fogni. A rádiócsendes övezetet 1958-ban alakították ki, hogy a legnagyobb szárazföldi mozgatható tárgy, a Robert C. Byrd Green Bank teleszkóp (GBT) biztonságosan működjön.

Ma már a magukat elektroszenzitívnek, az elektromágneses mezőkre (túl)érzékenynek tartó emberek Mekkája.

A nagy zöld izé

Pocahontas megye lakói (8000 fő)

az egyetlenek Amerikában, akiknek törvény írja elő, hogy a rádióhullámok kibocsátását korlátozzák.

A közelükben elhelyezkedő, 9300 négyzetméternyi területet elfoglaló teleszkóp ugyanis azokat az űrben található elemeket próbálja megtalálni és megfigyelni, amik nem bocsátanak ki látható fényt, de rádióhullámokat viszont igen.

Emiatt a teleszkóp miatt csendes a nyugat-virginiai terület Forrás: AFP/Fabienne Faur

A teleszkóp egy watt milliomodjának milliárdjának a milliárdját is képes érzékelni (ez 1e-24 watt), egy hópihe leesését a földre. Viszont bármi, ami elektromágneses sugárzást bocsát ki, befolyásolhatja adatainak tisztaságát – ez okozza, hogy

34 ezer négyzetkilométernyi területen a seriff ellenőrzi, hogy nem hibás-e például a porszívó (mert az szikrát okozhat).

A GBT fedezte fel például azt, hogy a Tejút rendszer egy 500 milliónyi fényévnyi átmérőjű, galaxis-szuperhalmazban helyezkedik el. Azt is, hogy egy 150 mérföld/másodperc gyorsaságú hidrogén-felhő süvít a Föld felé – 30 millió év múlva meg is érkezik. Az éggömb 85 százalékát látja – többet, mint bármelyik másik teleszkóp.

Éljen úgy, mint 1994-ben!

A teleszkóp harmad-Magyarországnyi környezetében nincs mobilozás, nem használhatnak babamonitort, mikrót, vezeték nélküli csengő. 1,6 kilométernyi távolságában

még benzinmotoros autóval sem lehet közlekedni,

sőt, a közeli felszállópályán is szélzsákkal figyelik, honnan fúj a szél.

A megkötések miatt a megyében nincs okostelefon-nyomogatás beszélgetés közben, nincsenek kínos Tinder-randik, vagy Uber. Az otthoni szélessávú internethez kábelen csatlakoztatják a gépeket, bár a fiatalabbak próbálkoznak az otthoni wifi-vel – amíg a seriff el nem kapja őket.

Az elektroszenzitívek dömpingje

A város pont a megkötés miatt lett a magukat elektroszenzitívként definiálók dömpingje. A Washingtonian riportja szerint azok, akik fejfájásaikat, rosszullétüket, álmatlanságukat, mellkasi fájdalmaikat a túlzott elektromágneses kitettségnek tulajdonítják, tucatjával érkeznek a környező városokba, farmokba.

A hagyományos orvostudomány az elektroszenzitivitást nem fogadja el diagnózisként – pedig

Németországban a lakosság 8 százaléka annak tartja magát.

2013-ban érkezett is Németországból egy olyan petíció az Európai Unióhoz, ami felkéri az Uniót, hogy minden tagországban létesítsen sugárzás nélküli védett területeket.

Az elektroszenzitivitásnak tulajdonított tüneteket egy tanulmány sem köti a rádióhullámokat kibocsátó eszközökhöz, de vannak olyan orvosok, akik állítják, hogy az ezt kutató tanulmányok idejétmúltak.

Még senki sem tanulmányozta a rádióhullámokat kibocsátó eszközök jelenlegi elterjedését, hiszen 1996-ban a Szövetségi Kommunikációs Bizottság megállapított egy, a rádiófrekvencia hőtermelésén alapuló biztonsági standardot, amit azóta nem kérdőjeleztek meg –

a telefongyártók maximum annyit javasolnak, hogy ne tartsuk alvás közben az eszközünket a fejünk közelében.

Pedig a PopScience magazin által megkérdezett szakértők szerint a rádiófrekvenciáknak való magas kitettségnek lehetnek nem hő alapú biológiai hatásai is.

Az utolsó mohikán?

Kérdéses, hogy a terület meddig marad elektromágneses mező-mentes (a napsugárzás is elektromágneses sugárzás, de a teleszkópot az nem zavarja). A teleszkóp fenntartása ugyanis évi 14,5 millió dollár, amit 2017 után nem tudják, honnan fognak előteremteni.

Stratégiailag kiváló helyen, a Green Bank teleszkóp közelében helyezték el az NSA (Nemzeti Biztonsági Ügynökség, Edward Snowden volt munkahelyét) egyik fő lehallgató állomása, a Sugar Grove. Az ő számukra viszont kevésbé fontos a rádióhullámok kibocsátásának jelenlegi méretű visszafogása, bár azt így is az országos szint alatt kell majd tartaniuk.