Nem egyszerre kapja meg az összes jogosult felhasználó a Windows 10-et, hullámokban teszik majd elérhetővé.

Nem mindenkihez jut el július 29-én a Windows 10, jelentette be a Microsoft. A cég ettől a naptól fokozatosan teszi elérhetővé a frissítésre regisztrálók számára a rendszert.

Azzal, hogy a Microsoft ennyire óvatosan kezeli a Windows 10 terjedését, lehetővé teszi, hogy akár egy frissítést is kiadjon, mielőtt az új operációs rendszer tömegekhez eljut. 

Nem véletlenül óvatoskodik a Microsoft

A Microsoft elmúlt pár éve még nem a sikeres operációs rendszerekről szólt: míg a Windows 7-et a PC használók 60 százaléka telepítette és kezeli, a Windows 8 a piac mindössze 16 százalákát volt képes megragadni.

A Windows 10 eljövetelével valószínűleg ez a szám már nem fog nőni - pedig még a 2001-ben kiadott XP-t is 12 százalék használja mind a mai napig (bár nagyrészt intézményi keretek között). A Microsoft talán utolsó esélye, hogy ne haladjon el az idő felette teljesen a Windows 10 lehet, amit két-három éven belül

egy milliárd eszközre szeretnének eljuttatni. 

 Tekintve, hogy a jelenleg Windows 7.1 és 8.1 használóknak ingyenes frissítési lehetőséget biztosítanának egy évig, és a Windows Phone-ra is ez a rendszer lenne a legközelebbi update, a terv nem esélytelen.

Buktatója lehet viszont, hogy a fejlesztők nem szeretnek Windows Phone-ra applikációkat gyártani, ami - hiába lehet majd a Windows 10-en iOS és Android app-okat is futtatni - megnehezíti a telefon piaci helyzetét, bármennyit is költött a cég a Minecraft megvásárlására. 

Az új gépeken is hamarabb lehet, mint Önnél

A PC- és mobilgyártók nemsokára megkapják az új szoftvert, a boltok pedig a 8.1-es rendszer frissítési csomagját - a Microsoft szerint a "legtőbb gép", ami a 7.1 és 8.1 rendszereket futtatni tudja, a 10-et is tudja majd kezelni.

A szoftver Pro verziója is 29-én érkezik, a Windows Enterprise és Windows Education pedig augusztus 1-én.