Ezért kell most új iPhone-t vennem

2015.09.26. 17:50

Hiába volt kuponom, 230 ezer forintba került a legutóbbi WunderCar-utazásom. Kivártam az Apple betűs telefonját, de végül mégis csak egy sima iPhone 6-osra esett a választásom.

Nagy kedvelője vagyok a különféle internetes sofőrszolgálatoknak. Nemcsak azért, mert olcsóbb, mint egy taxi, de alapvetően kényelmes is. Telefonálgatás helyett elég egy gombot megnyomni, és azt is pontosan tudhatjuk, mikorra érkezik meg a fuvarunk.

Amikor ennyire egyszerűen lehet valamit intézni, az ember hajlamos lehet elfelejteni, hogy a szolgáltatásnak veszélyei is vannak: sajnos meg is történt a baj.

Vasárnap hajnal volt, egy összejövetelről tartottam hazafelé Budapest belvárosában. A barátokkal szétváltunk. A nagykörúton voltam a Király utca sarkán, és mivel ilyenkor még a villamosra is legalább negyedórát kell várni - és csak reménykedhetünk, hogy a részeg csürhe elkerül minket - úgy döntöttem, élek a nemrég kapott Wundercar-kuponommal, és kényelmesen hazautazom, ráadásul ingyen.

Minden rendben indult

Aktív uberező vagyok, de a Wundercarral ez még csak a második alkalom volt, így még nem voltam teljesen biztos a rendszer használatában.

Azt, hogy autót miképp tudok hívni, gyorsan megtaláltam. Viszont - ahogy az Uber applikációjában is látszik - hogy milyen sofőr és kocsi érkezik, ezúttal nem foglalkoztam, mivel általában elég egyértelműen azonosítható, ki az, aki értem jött.

Néhány percig vártam, majd a telefonom jelezte, hogy a sofőr most fog a sarokra kanyarodni.

Ez sajnos nem volt ilyen vidám utazásForrás: WunderCar

Körülnéztem, de még senkit nem láttam, és mire vettem volna elő a telefonom, hogy ellenőrizzem, milyen autót is kell figyeljek, elém állt egy sötét színű jármű, elöl két emberrel, majd intettek, hogy szálljak be. Az ablakhoz mentem, és annyit kérdeztem: "WunderCar?" Helyeselve bólintott a sofőr,

eszembe sem jutott, hogy hazudhat. 

Beszálltam hátra, ekkor meglepetésemre a sofőr megkérdezte, hová megyünk. Mint mondta, ugyan a rendszer mutatja az irányt, jobb szereti magát a címet is tudni, hogy az esetleges rövidebb utakat választhassa.

Ugyan ezek az appok mutatják az úti célt, és legoptimálisabb útvonalat is, több Uber-sofőr is kikérte a véleményem, hogy mely utcákon, hídon haladjunk át a célig, így nem fogtam gyanút.

"Ötezer lesz, kápéban"

A volánnál ülő sötét hajú férfi annyit mondott még, hogy fél percet várni kell, utána indulhatunk. Mivel hazafelé mentem, nem siettem, így bólintottam, hogy nem zavar, belefér egy kis várakozás. Ám nemsoká két oldalról nyílt az ajtó, és két másik férfi szállt be mellém a hátsó ülésre. Körbe lettem véve.

Az autó egyből elindult. Én ugyan kérdeztem, hogy kik ők, annyit tudtam meg, hogy "a sofőr barátai". Nagyon kedvesen nyitottak, próbáltak csevegni: "barátkozásképp" végig is tapogatták ruháimat, hátha van bennük érték. Mivel volt, rögtön rájuk szóltam, hogy ne nyúlkáljanak, mert idegesít.

A sofőr valószínűleg ezen a ponton érezte meg, hogy nem fogom vígan végignézni, ahogy kirabolnak, így elkezdte felgyorsítani a folyamatot. Közölte, hogy 5000 forintot fog majd kérni a fuvarért, ráadásul készpénzben. Mivel a WunderCarnál (és az Ubernél is) kizárólag banki utalással történik a fizetés az appon keresztül, jeleztem, hogy nem fogok fizetni, és most azonnal ki szeretnék szállni, álljanak meg.

Egy udvarias Jól van, akkor azonnal takarodjál kifele!" megszólalást követően félreálltunk a Rákóczi tér mellett egy mellékutcában. Persze a két mellettem lévő figura úgy gondolta, ők ezek után meg se mozdulnak, oldjam én meg, hogy jutok ki az autóból. Nyeltem egy nagyot, és elkezdtem átvergődni magam az egyiken az ajtó felé, remélve, hogy kés nem kerül elő, és ép bőrrel szabadulok.

Épp aznap akartam szervizbe vinni a szériahibás iPhone-omForrás: AFP/Justin Sullivan

Becsuktam magam mögött az ajtót, egyből elhajtottak, én pedig egy pillanatnyi sóhajjal nyugtáztam, hogy nem történt bajom. Ekkor már eszembe ötlött, hogy a rendszámot felírhattam volna, de abban a felzaklatott pillanatban nem ez volt az elsődleges.

"Mindegy, a fő, hogy baj nem lett belőle" - gondoltam.

Ekkor nyúltam a zsebemhez elővenni a telefonom, ám késő volt, hűlt helyét találtam. Ha az úriemberek nem kerülnek elő, valószínűleg sosem tudom meg, hogy utazásom mely pontján sikerült a nadrágzsebemből (és nem is a farzsebemből) kilopni az iPhone 6-ot, de ha tippelnem kéne, akkor vették el, amikor átverekedtem magam rajtuk a kocsiból kiszállva.

Várakozó utasokra vadásznak

Az esetet követően egyből feljelentést tettem a rendőrségen, és felkerestem a WunderCart is. Sajnos a magyar képviselővel való beszélgetés során kiderült, hogy az autó nem az volt, aminek engem fel kellett volna vennie. A valódi wundercaros kocsi csak jóval arrébb tudott megállni, a sofőr pedig nem tudta ezt jelezni nekem. Akik közben értem jöttek, fuvarra váró emberekre vadászhattak.

Az a véletlen egybeesés, hogy éppen kifogták azt a pillanatot, amikor a telefonom jelezte, hogy megérkezett a fuvar, és a valódi sofőr látóhatáron kívül volt, a balszerencse műve.

Hibásnak tartom a WunderCart a velem történtekért? Egyáltalán nem. A rendszernek mindenképp fejlődnie kell abban, hogy a mobilalkalmazás a felhasználó térképén is jelölje az érkező autó pontos helyzetét. Továbbá a sofőr tudja jelezni, hogy egy mellékutcában tud csak megállni, hiszen ez magamtól eszembe sem jutott volna.

Az esetet követően egy ilyen reklámba botlottam. Egy nagyot azért nyeltemForrás: Origo

Az már az én hibám volt, hogy nem ellenőriztem, milyen típusú autót küldenek értem, illetve amiért a sofőr neve helyett csak arra kérdeztem rá, ez egy wundercaros jármű-e.

A tanulságot levonva azt mondanám: használjuk ki és élvezzük a különböző sofőrszolgáltatások, telekocsik nyújtotta lehetőségeket, de körültekintéssel! Egy új trendről beszélünk, ami a közösségi gazdaság szellemében begyűrűzik és egyre terjed, és ezzel együtt csak idő kérdése volt, hogy megjelenjenek a visszaélések.

Érdemes megnézni, ha már az app mutatja: milyen autó jön értünk, milyen rendszámmal, és meg kell kérdezni az érkező sofőr nevét, mielőtt beszállunk egy idegen autóba. Talán így elkerülhető, hogy az utazás ne kétszázharmincezer forintba kerüljön.

Androidos kaland

Bár az Apple időközben újabb telefont mutatott be, én maradok a sima számozott iPhone 6-nál, de ahhoz még legalább egy keveset dolgoznom kell, hogy félre tudjak tenni eleget. Addig androidos telefonon próbálom túlélni.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK