Veszélyesek a sofőrök a robotautókra

2015.07.19. 09:50

Sokan félnek a komputervezérelt járművektől, pedig az emberi sofőrök sokkal rosszabbul vezetnek. A Google be is bizonyította mindezt.

Tavasszal az Origo is megírta, hogy a Google önjáró autói alig karamboloztak, és amikor mégis, minden esetben az emberi sofőrök voltak a hibásak. Sőt, az autóbaleset 94 százalékáért emberi hiba felel.A Google kiadott egy videót, amely az egyik balesetet szenvedett robotautó adatai alapján mutatja be, hogy történt a baleset. Jól látható rajta, hogy a hibás az autó mögött hajtó sofőr volt, aki csak a lámpára figyelt, az előtte lassuló járműre nem - szemben a Google-autóval, amely minden tényezőt figyelembe vett.

Chris Urmson, a Google autóprojektjének vezetője elmondta, hogy nem lepték meg az adatok, mert rengeteg embert látott vezetés közben telefonálni, könyvet olvasni, sőt, egyszer még trombitálni is.Ugyanakkor a robotok csak a környezetükre figyelnek. Mint Urmson elmesélte, egyszer egy biciklis veszélyes manőverrel gurult az egyik Google-autó elé, az viszont már a begyűjtött adatok alapján megjósolta az akciót, és ennek megfelelően nem ütötte el a kerékpárost.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK