A német Daimler, a BMW és az Audi autógyár kaphatja meg a lehetőséget, hogy 2,5 milliárd euróért megvásárolja a Nokia HERE navigációs szolgáltatását.

A legnagyobb techcégek is bejelentkeztek, és egymásra licitáltak, hogy megvehessék a Nokia navigációs rendszerét. A Here offline térképért olyan nagy nevek jelentkeztek, mint a Microsoft, a Facebook, az Apple vagy az Uber.

A Manager magazin német lap úgy tudjaa német autógyárakon kívül már minden más pályázó kiszállt a versenyből,így a fent említettek is. Ráadsául a vételár kevesebb a korábban becsült három-négy milliárd eurónál:német Daimler, BMW és Audi 2,5 milliárd euróért (azaz átszámítva több mint 770 milliárd forintért) vásárolhatják meg a navigációs rendszert.

A szolgáltatás eladásáról július végén várható a végleges döntés.

A Manager Magazin értesülését sem a megnevezett autógyárak, sem a Nokia nem kommentálta. Az autópiac szereplői a Google szolgáltatását váltanák ki a Nokia rendszerével, hogy aztán elkezdhessék az autonóm módon, a forgalomban önállóan tájékozódó járművek kifejlesztését.