Száznegyvennégyszer gyilkoltak a robotok 2000 óta

2015.07.21. 15:41

A robotok sebészetben történő alkalmazása egyre elterjedtebb. Egy amerikai tanulmány azt vizsgálta, milyen gyakran lép fel probléma az ilyen műtétek során.

A legtöbben feltételezik, hogy a robotok használatával a műtétek biztonságosabbá válnak, hiszen az emberi hibák lehetősége nullára csökken. A robotautók is jobban vezetnek az embereknél, a robotsebészeknél pedig

még kézremegés sem léphet fel.

A sebész a képernyő előtt végzi a beavatkozást.Forrás: AFP/Jeff Pachoud

Felmérés most először készült arról, mennyire biztonságosan működnek közre a robotok az orvosi beavatkozások során, pedig Amerikában ez már 2007 óta bevett gyakorlat. 2007 és 2013 között 1,7 millió műtéthez használtak robotokat Amerikában. 2000 és 2013 között 144-en haltak meg robotműtétek közben, illetve az azok által okozott komplikációk nyomán.

A kutatók több mint tízezer robotműtétről szóló jelentést néztek át, ezek közül 1500 esetben volt megállapítható, hogy a műtét közbeni robothasználat jelentősen negatív hatással volt a betegre. Átlagosan tehát százezer műtét közül 550 esetben a robotműtétek rosszul sikerültek, sérülést okoztak, meghosszabbították a gyógyulás folyamatát.

Irányíthatatlanná válnak

Ugyan a hibákért sokszor a robotok kezelői a felelősök, de a tanulmány szerint

a műhibák 60 százalékát az eszközök meghibásodása okozza.

A műtétek során több probléma is felléphet a robotokkal kapcsolatban: 

  • Ívkisülés vagy szikrázás a vizsgált 14 év során 193 égési sérüléshez vezetett.
  • Több, mint száz alkalommal az eszközök darabjai a beteg testébe kerültek, egy esetben ez halálhoz is vezetett.
  • A legveszélyesebb, de szerencsére legkevésbé gyakori meghibásodás az, amikor a robot irányíthatatlanná válik: 52 ilyen esetet jegyeztek fel, két esetben halált okozott a meghibásodás.
  • A leggyakoribb probléma a rendszerhiba, mint például a videojel megszakadása – ez több, mint 800-szor fordult elő. 

Ezek az arányok nem megnyugtatóak, főleg, hogy a Massachusetts Technológiai Intézet szerint  a robotok meghibásodását nem követik felmérések elég hatékonyan.

A kutatók azt, hogy a robotok nélkül végzett műtétek közben mennyi a műhiba, nem vizsgálták, így elképzelhető, hogy ez a műtéti forma még mindig biztonságosabb, mint az alternatíva.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK