Az utolsó Windowst nem fogjuk utálni

2015.07.30. 16:40

Az átállás könnyen ment, a játékok futottak, az új funkciónak viszont nem sok értelmét találtuk. Ilyen átállni Windows 10-re.

A Windows 10 jött, látott, és győzött - igaz, utóbbit mondhatni konkurensek nélkül, hisz az átlagfelhasználók számára a Microsoft rendszerénél eddig sem létezett jobb alternatíva. Az új operációs rendszert mégis úgy vártuk, mint a Messiást, ugyanis nem csak hogy ingyen lehet frissíteni rá (már ha eredeti az előző rendszerünk, ugye), de végre búcsút int a 8-as széria jó gyorsan megutált butaságainak.

És ez jó.

Csempék és lista: minden app és program egy helyenForrás: Origo

A gyakorlati újdonságok azonban így is kiskanállal mérhetőek, arról nem beszélve, hogy funkcionalitás terén is felvetülnek kérdések velük kapcsolatban. Az új böngésző, a visszatérő klasszikus felület, vagy épp a virtuális asszisztens ugyanis mind-mind hiányosságokkal küzdenek, már ha működnek egyáltalán - de ne szaladjunk előre, haladjunk szép sorjában!

Edge a lelke mindennek

A nyugdíjba vonult Internet Explorer utódja a Microsoft Edge nevű böngésző lett. Az új szoftver elég gyors, ez az oldalak betöltődésén és a fürge görgetésen egyaránt érződik. Ugyan egy csomó olyan dolgot nem támogat, amit az elődje igen, ennek ellenére minden ismert hírportál, videomegosztó megjelenik rajta, nem csak a YouTube, de a Videa is: így akár most megnézheti Windows 10 alatt, hogyan készült az új kék háttér. (Elképesztő, mennyit időt öltek a képbe, mint az Apple a Watch hátterébe.)

Viszont bővítményeket még egyáltalán nem támogat, ez a funkció várhatóan ősszel érkezik meg hozzá. Nálunk ezzel el is dőlt, hogy maradunk a Chrome és Firefox böngászőknél. A jelszókezelő szolgáltatást szintén lehetetlen az Edge-dzsel használni.

Jópofa viszont az Edge beépített jegyzetfunkciója, könnyen lehet honlapokból képeket kivágni vele - kár, hogy évek óta használjuk a Nimbus nevű bővítményt, ami ennél többet is tud. Ugyanez a helyzet a beépített olvasómóddal is. Ami viszont menő, az a külalak: az alapból elérhető sötét téma, és az oldalsó sáv, ahol a könyvjelzőket, letöltéseket és előzményeket is könnyen elérjük.

Újra van Start menü

Visszatért a Start menü is, bár nekünk eddig sem hiányzott, mert a Windows 8 idegesítő főképernyőjét külső fejlesztésű Start menüvel helyettesítettük. Ezt egyébként a Windows 10-re való átálláskor le is kellett szedni, mert összeakadt a rendszer saját Start menüjével, amiben most már az appok csempéi is megtalálhatók.

Az új Windows egyenragú szoftverként kezeli az alkalmazásboltból letöltött appokat és a hagyományos úton telepített szoftvereket, ezek egymás után sorakoznak a Start menüben, és normál, de nem teljes képernyős ablakban indíthatók.

A menü mérete állítható, de széthúzása közben kicsit furcsán villódzott nekem az ablak. A személyre szabásnál egyébként a teljes képernyős nyitóképernyő is visszakapcsolható, ha valakinek a Windows 8 volt a fétise.

Az offline térkép hasznos lehetForrás: Origo

Windowsos appokat a 8.1-es kiadással soha nem használtunk asztali PC-ken, igazából most sem érzünk erre ingert. Kivétel ez alól a Térképek app, ami a windowsos mobilokról lehet ismerős, és offline böngészést kínál, tehát ha elmegy az internet, akkor is lehet használni.

A Start menü visszatérésén túl főleg apróságok változtak. Elsőre fel sem tűnt, de megújult azt Intéző, amit már Fájlkezelőnek hívnak. Megjelentek benne a Gyakori mappák, ami egy új felület az ablak felső részén, és a leggyakrabban használt könyvtárakat tartalmazza. Ezeket eddig a baloldali, vertikális menübe lehetett bepakolni, az új felületen azonban még könnyebben elérhetők.

Az Intéző immár FájlkezelőForrás: Origo

A Windows automatikusan el is helyezi benne a gyakran használt helyek ikonjait, de manuálisan is kiválaszthatjuk, mi kerüljön ide.

Cortana, aki nem jelent meg

Fájóan hiányzik még a hasznos funkció a startgomb melletti keresőikon alól: eredetileg innen lehetne elérni a Cortanát, ami az Apple Sirihez hasonló virtuális asszisztens. Magyarul még nem tud, ezért inaktív a Windows 10-ben, pedig lehetővé tenné online keresések, egyszerűbb műveletek, jegyzetek elvégzését gépelés nélkül.

Cortana sajnos csak Bingben keres, ez itthon nem nyerőForrás: Origo

Ez mondjuk elég praktikus tud lenni, ha valaki mondjuk egy laptopján nézi a receptet a konyhában, vagy egyéb okból foglaltak a kezei. Angol nyelvű rendszerben már működik a digitális titkár, de mivel csak a Bingben keres, ezért sok találata pontatlannak, furcsának hat.

Pedig az Egyesült Államokban kifejezetten jól lehet szórakozni vele. Cortana ugyanis nem csak okos, de vicces is: a cikk írásáig több mint hatvan easter egget találtak benne. A valódiságát firtató kérdésre például annyit felel, hogy "Ha én nem vagyok igazi, úgy neked van egy képzeletbeli barátod".

De hasonlóan mókásan reagál a házassági ajánlatokra is. Az asszisztens immár nem csak a Windows része: iOS-re és Androidra is le lehet tölteni, mint különálló alkalmazást.

Nem ment nehezen

Az átállás a Windows 8.1-ről zökkenőmentes volt, a Microsoft honlapjáról letöltött program önmagától elvégezte a telepítést. Az első indításkor még nem volt jó a képfelbontás, de egy újraindítás ezen is segített. Semmit nem kellett beállítani, minden szoftver működött, amit a  8-ason használtunk, beleértve a steames játékainkat is.

A vírusirtó még nem az igazi, de várjuk a frissítést hozzáForrás: Origo

Azon kívül, hogy kissé nehezen találtunk meg egyes rendszerfunkciókat, kevés hibával találkoztunk. Az a néhány app, amit kipróbáltunk, hajlamos volt időnként magától bezáródni, a Windows keresőjében kilistázott rendszerfunkciókra pedig nem mindig lehetett rákattintani. Ettől a pár apróságtól eltekintve azonban stabil, "kész" benyomást keltett a Windows 10.

Megéri a váltás?

A kérdés költői, hisz akinek legális Windows fut a gépén, nyilván nem jár rosszul a frissítéssel: az új rendszer tovább élvezi majd a támogatást, mint a korábbiak, mivel pedig a kód alapjai még mindig a Vistában gyökereznek, ezért a legtöbb program gond nélkül fut majd Windows 10-en is.

Sokkal fontosabb kérdés a mikor: akik azonnal frissítenek, tulajdonképpen hazárdíroznak, hisz egy új, épp hogy megjelent operációs rendszer megannyi hibával rendelkezhet még. Olvasóink is félbeszakadt telepítésekről, furcsa inkompatibilitási gondokról, fagyásról számoltak be nekünk. Egy olyan populáris rendszer pedig - melyet egymilliárd PC-n szeretne látni a Microsoft -nem engedhet meg magának ilyesmit.

Szóval mi azt mondjuk, hogy ha aggódnak a saját adataik biztonságáért, várjanak a váltással pár hetet mindenképp, addigra több javítás és frissítés is napvilágot lát a Windows 10-hez, és a mostaninál is stabilabbá válik a szoftver.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK