Zúgolódnak a telenorosok a tarifamészárlás miatt

telenor áremelés
Budapest, 2015. június 29. Szerződésmódosításra váró ügyfelek sorba állnak a Telenor Astoriánál lévő üzletében Budapesten 2015. június 29-én. A mobilszolgáltató július 1-jétől emelte volna a lakossági mobilszolgáltatások díjait, de ha az ügyfél nem fogadja el, az előfizetői szerződések változatlan feltételekkel hatályban maradnak. MTI Fotó: Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
Mi a teendő, ha rosszabb csomagba kerültünk, drágább a hívás díja, vagy hűségidő közepén estünk el a garantáltnak hitt adatcsomagtól, pedig csak a mobilinternet lenne fontos? Próbáltunk mindenre választ kapni a Telenor tarifaváltása kapcsán.
Vágólapra másolva!

Záporoznak a levelek az Origo szerkesztőségébe is, és persze a Telenor Magyarország Facebook-oldalára a szolgáltató múlt héten bejelentett tarifamodernizációjával kapcsolatban. Az operátor ugyanis egy huszárvágással megszünteti a lakossági tarifacsomagok több mint felét: ennek hátterében – mint mondják – az egyszerűség, az átláthatóság, a modernizáció és az egységesítés áll.

Ez viszont a gyakorlatban azt jelenti, hogy

az eddig meglévő 244 csomagból mindössze 101-et tartanak meg,

aki pedig a kivezetendő tarifák alá tartozik, automatikusan egy másikba kerül át. A Telenor szerint a mobilhasználati szokások alapján mindenkinek a leginkább illőt választották ki, a visszajelzések alapján azonban sok ügyfél nem ért ezzel egyet.

A folyamat augusztus 12-én elkezdődött, és november 30-ig tart. A kártyás (pre-paid) ügyfelek értesítése megkezdődött, míg a számlás (post-paid) előfizetőkkel az augusztus 19-től érkező számlákkal együtt tudatják, mi és hogyan változik. Utóbbiaknál egyébként kikötés volt, hogy csak olyan csomagba kerülhetnek, ahol változatlan vagy alacsonyabb a havidíj.

Ez a feltétel azonban nem igaz a kártyásokra, akik

kénytelen-kelletlen választhatnak a palettáról, hacsak nem döntenek szolgáltatóváltás mellett.

Arra mindenképp érdemes figyelni, hogy a szeptember 12-e utáni egyenlegfeltöltés ráutaló magatartás, azaz a szerződésmódosítás elfogadását jelenti. Ha nem töltenek fel, de nem jeleznek semmit vissza a szolgáltatónak, akkor az átállás október elsejétől történik meg automatikusan az SMS-ben megadott időpontban.

Engem érint a tarifaváltás?

Ha nem tudja, hogy milyen csomagja van, és érinti-e önt a tarifamegszüntetés, illetve ha igen, akkor milyen tarifára kerül át automatikusan, ezen a linken a telefonszámára érkező kód megadásával ellenőrizheti. Ha nem ért egyet a tarifaváltással, azt a szokásos csatornákon, telefonon és üzletben jelezheti az értesítésben megadott határidőig. Ez számlás ügyfelek esetében körülbelül 60, kártyás előfizetőknél pedig 30 nap.

Mégis emelnek árat?

Főleg azok akadtak fenn, akik a 2015. július 1-jei hatállyal életbe lépő, a lakossági mobilszolgáltatások díjait érintő kétoldalú szerződésmódosítást nem fogadták el. Ez volt az a botrány, amikor a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) is közbeszólt: először vizsgálat miatt megtiltotta az áremelést, majd egyezségre jutottak a szolgáltatóval, így hatósági szerződés keretében végbemehetett a változás.

Az, hogy az érintett ügyfeleknek pontosan hány százaléka utasította vissza a szerződésmódosítást és az ezzel járó díjemelkedést, nem tudni, az viszont biztos, hogy

a mostani tarifaváltásban több százezer ember érintett.

Zúgolódnak az ügyfelek

Olvasónk, Miklós például azért írt nekünk, mert eddig a Kártyás 29 csomagba tartozott, és Praktikumba kerül át. Ez a percdíj tekintetében azt jelenti, hogy az eddigi 37 forint (+2,5 forint kapcsolási díj) 51 forintra (+2,5 forint kapcsolási díj) emelkedik. Mint mondja:

És ezzel nincs egyedül: a Telenor Facebook-oldalán rengetegen panaszkodnak arra, hogy ugyanilyen helyzetbe kerültek.

Sokan nem értik, ha elutasították a júliusi szerződésmódosítást, most mégis miért kerülnek új csomagba? Forrás: Origo

A számlás ügyfelek is aggódnak, mint József fogalmazott: amikor a szerződést megkötötte kétéves hűségidővel, úgy számolt, hogy a feltételek (például havidíj, készülék) nem változnak, ezeknek tudatában vállalta, hogy két évig nem vált szolgáltatót.

Náluk a fő probléma az lehet, ha például a szerződésben garantált adatcsomag, az ingyenes vagy kedvezményes hívások és SMS-ek száma/ideje változik.

"A kettő nem függ össze"

Ugyan a rendszer fejlesztésével, az erőforrások jobb kihasználásával indokolja a tarifamegszüntetést a Telenor, sok ügyfél véli úgy, hogy a szolgáltató hatalmas bevételtől eshetett el azzal, hogy az előfizetők visszautasították a július elsejei szerződésmódosítást és az azzal járó díjemelkedést.

A szolgáltató viszont azt kommunikálta a múlt szerdai sajtótájékoztatón, hogy ez a modernizációs terv korábban elkezdődött, mint a július elsejei botrány, a kettő nincs összefüggésben.

Ráadásul több százmillió forintos kiesést jelent nekik a mostani tarifamegszüntetés.

Lehet költségcsökkenteni

A panaszos kártyás ügyfelek különböző költségcsökkentő megoldásokat vehetnek igénybe – ezt már az Origo kérdésére mondta el a szolgáltató. Ezeket ezen a linken érhetik el az előfizetők, és szemezgethetnek az egyedi ajánlatok között.

A kártyásoknak ajánlják kimondottan a MyMenu egyedi ajánlatait, ezt mind applikáción belül, mind a *111# tárcsázásával elérhetik. Így például, ha csak hívni akarunk sokat, 7 napra 500 forintért kapunk 100 belföldi percet hálózaton belül. Akinek a mobilinternet is fontos, az 900 forintért 150 hálózaton belüli percet, 150 SMS-t és 750 megabájtos adatcsomagot tud vásárolni 7 napra.

A Királyság azoknak kedvez, akik sokat beszélnek egymással, de egy kis pluszadatmennyiség sem jön rosszul, a Családi csomagot pedig előfizetésenként 1099 forintért ajánlják, ezért csoporton belül 0 forintért beszélhetünk maximum 1000 percig.

Számlásoknak ajánlotta még az operátor a Vezetékeshívó csomagot, ezzel 9 forintos percdíjon (+9 forint kapcsolási díj) tudunk vezetékes irányba telefonálni, az "5 perc után 0 Ft" csomagot és egyéb SMS-költség-csökkentőket.

Ez van

Arra a kérdésre azonban, hogy ha egy kártyás előfizető még a váltás előtt egy nagyobb összeget (legalább 3000 forintot) feltöltött az egyenlegére, akkor elvileg 365 napon át a régi percdíjjal, az adott tarifacsomag szerint kéne tudnia telefonálni, a Telenor kitérő választ adott.

Ahogy arra is, hogy mi van, ha egy számlás ügyfél ugyan alacsonyabb havidíjas csomagba kerül, de például megszűnik az addig korlátlan telefonhívás lehetősége, vagy kisebb lesz az adatcsomagja a korábbinál.

Mint fogalmaztak: "A számlás ügyfeleknél a korábbi havidíjukat vettük figyelembe, és a szerint azonos vagy alacsonyabb havidíjas csomagba váltjuk őket. Ha ő mégis más csomagot ítélne megfelelőnek, akkor az ügyfélszolgálati pontokon tudnak segíteni megtalálni a számára kedvezőt."

Magyarán ha eltűnt néhány megabájt adat, amiért a szerződést kötöttük, vagy az az opció, amiért nekünk megérte hűségidőt vállalni, akkor vagy

lenyeljük a békát, de legalább nem fizetünk többet, vagy kérvényezhetünk egy vélhetően drágább tarifára váltást.

Az NMHH figyel

Megkerestük a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságot (NMHH) is, hogy vajon minek minősül az augusztus 12-én bejelentett tarifamodernizációs terv: Vizsgálják-e a szerződésmódosítást, és ez nem ellenkezik-e azzal, hogy augusztus elseje óta a szolgáltató nem módosíthat egyoldalúan szerződést?

Mint közölték,

a tarifarendszer átalakítása több módon is lehetséges:

a szolgáltató ajánlatot tehet kétoldalú szerződésmódosításra, vagy – ha annak szigorú feltételei fennállnak – akkor az egyoldalú módosítás eszközével is élhet. Illetve a fenntartani nem kívánt szerződéseket 60 napos felmondási idővel felmondhatja.

Fontos azonban, hogy a Telenor csak a jogszabályokkal összhangban járhat el, ezt az NMHH

Mindig van panasz

A hazai szolgáltatók ellen

folyamatosan vannak panaszokkal és bejelentésekkel kapcsolatos eljárások

– mondta nekünk dr. Basa Andrea, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szóvivője telefonon. Arról nem tudott pontos adatokkal szolgálni – mert nyári igazgatási szünet van –, hogy jelenleg hány eljárás van folyamatban a Telenorral szemben.

Mint a sajtószóvivő közölte, a GVH elsősorban az olyan akciós, promóciós – "nullaforintos percdíj", "korlátlan mobilinternet" – ajánlatokat vizsgálja, amelyeket egy nagyobb kommunikációs kampány keretében hirdetnek meg, ezek általában átmeneti jellegűek, és az Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) módosulásával nem járnak. Ilyenkor megnézik, hogy

a kommunikált feltételek a valóságban is teljesülnek-e.

Így az olyan tarifaváltást, mint a mostani – amely az ÁSZF módosulásával jár – a szolgáltatónak 30 nappal előre kötelessége bejelenteni a NMHH-nak, ahol megvizsgálják a helyzetet, illetve szükség esetén közbelépnek, eljárást indítanak. Ez történt a július 1-jei szerződésmódosítás kapcsán is.

Mit tehet az ügyfél?

Arról is kérdeztük az NMHH-t, hogy pontosan mit tehet az ügyfél, ha kifogásolja az augusztus 12-én bejelentett tarifamodernizációs tervvel indokolt lépéseket,

mikor és hogyan mondhatja fel a szerződését, ha így dönt?

  • Ha kétoldalú módosítási ajánlatról van szó, akkor az előfizetőnek mindig van lehetősége jelezni, hogy azt nem fogadja el, ahogy az a legutóbbi alkalommal is történt. Ilyenkor a szerződés ettől nem szűnik meg, hanem a korábbi feltételekkel folytatódik.
  • Egyoldalú módosításhoz nem szükséges az előfizető beleegyezése, de ilyenkor felmondhatja a szerződést, ha az új feltételek számára már nem felelnek meg. Nem dönthet viszont úgy, hogy a szerződést a korábbi feltételekkel folytatni akarja.
  • Ha a szerződést annak idején valamilyen kedvezményért cserébe határozott idő vállalásával kötötte, és ez az idő még nem telt le, akkor a szolgáltató igényt tarthat arra, hogy a kedvezményből a szerződéskötéstől a megszűnésig terjedő időszakban igénybe vett részt az előfizető fizesse vissza. Ez alól az jelent kivételt, ha a hátrányos módosítás ezt a kedvezményt (is) érintette, tehát utólag a szolgáltató a kedvezményt megvonta vagy csökkentette.

Hozzátették, hogy a fogyasztói tudatosságot előremozdító program keretében hamarosan új animációs filmmel jelentkeznek, amelyből megtudható lesz, hogy az előfizetőknek a szerződéskötéskor és a módosításkor mire érdemes odafigyelniük, mit tehetnek, milyen jogaik vannak.