Készítse el saját animációs filmjét!

2015.08.14. 11:37

Nyílt forráskódúvá válik a Pixar egyik kulcsfontosságú programja. Az animációs filmeket készítő cég már a második szoftverét bocsátja közkézre.

Nemsokára bárki kipróbálhatja, milyen a Pixarnál dolgozni, a cég ugyanis újabb fontos fejlesztését teszi elérhetővé az amatőr animátorok számára. A Universal Scene Description nevű szoftver különálló animációszerkesztő programok munkáját hangolja össze a hatékonyabb filmkészítés érdekében.

A röviden csak USD-ként emlegetett szoftvert az "Egy bogár élete" óta szinte minden produkciójához használta a cég.

Ehhez a szinthez persze nem árt a tehetség semForrás: Fórum Hungary

Az USD teljes forráskódja közkinccsé válik, ami azt jelenti, hogy nem csak a kíváncsi felhasználók élhetnek az általa nyújtott lehetőségekkel, hanem akár más fejlesztők is tanulhatnak a rendszer megoldásaiból. A tervek szerint a program jövő nyáron válik elérhetővé.

Nem az USD az első olyan program, amelyet elérhetővé tesz a népszerű stúdió. Idén márciusban a Renderman nevű szoftver is letölthetővé vált, mely a Pixar elmúlt 25 évének legfontosabb fejlesztéseként a 3D-s animációs filmek leképezésére szolgál.

A Renderman használata persze kizárólag saját projektek esetében engedélyezett, pénzt keresni egy saját Toy Story 4-gyel azért nem lehet.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK