Videót csinál a fotóinkból a Microsoft

photo story
Vágólapra másolva!
Új alkalmazást jelentetett meg a Microsoft, mely egy perc alatt videót állít össze kedvenc okostelefonos fotóinkból. 
Vágólapra másolva!

Megjelent a népszerű Photo Story program okostelefonos változata. A népszerű Windows-szoftver mobilos verzióját maga a Microsoft készítette, és segítségével könnyen és gyorsan készíthetünk videómontázsokat a telefonunkkal készített fényképekből.

Az alkalmazásnak csak meg kell adni, hogy milyen stílusú videót készítsen, illetve, hogy mikori képeket válasszon: például megkérhetjük, hogy csináljon egy videót tegnapról, vagy egy meghatót a múltheti nyaralásról.

A gép ezután összerakja magától a kész videót, de ennek zenéjén, vágásain és effektjein később szabadon változtathatunk.

A Photo Story ráadásul intelligensen szűri a fotókat,

így biztosak lehetünk benne, hogy nem kerülnek a videóba olyan fotók, amiket mondjuk véletlenül kitakartunk az ujjunkkal.

Ezen kívül a rendszer megjegyzi utólagos módosításainkat is, és később már azokhoz igazodva rakja össze az újabb anyagokat.

A Microsoft féle Photo Story jelenleg csak Windows Phone-ra érhető el, bár iOS és Android rendszeren is találunk ilyen nevű alkalmazást, az nem egyezik a redmondiak appjával.