Budapesten rendezik a Telekom nemzetközi versenyét

Vágólapra másolva!
A Telekom Innovation Expónak idén a magyar főváros biztosítja a helyszínt.
Vágólapra másolva!

Idén harmadszor kerül megrendezésre a Deutsche Telekom Innovációs Versenye. Az expót idén először Budapesten rendezik, célközönsége pedig az újonnan induló startupok és a különféle innovátorok.

Pályázni október 15-éig lehet a hivatalos honlapon keresztül, a különböző megoldásokat pedig három kategóriában várják: Smart Data Analytics (Intelligens adat analitika), Future Communication (A jövő kommunikációja) illetve Industry 4.0 és IoT.

" A Deutsche Telekom számára a startupok az új elképzelések fontos forrását jelentik, folyamatosan keressük az újító szellemű vállalkozókat.

- mondta Dr. Heinrich Arnold, a Telekom innovációért felelős igazgatója

Mivel kidolgozott elképzeléseket várnak, a pályázóknak legalább egy működő prototípust is be kell mutatniuk.

Az Origót kiadó Origo Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt. kizárólagos tulajdonosa a Magyar Telekom Nyrt.