Mindig a Samsung jut róla eszembe

Apple, Samsung
ILLUSTRATION - A man holds an Apple iphone 4s (R) and a Samsung Galaxy S3 in her hands in Hamburg, Germany 30 March 2014. The patent dispute between rivals Apple and Samsung is entering the second round with a trial that started in California, USA, on 31 March 2014. Photo: Marcus Brandt/dpa
Vágólapra másolva!
Ugyan sok embernek van iPhone-ja, de azért még mindig inkább a régebbi maroktelefonok vannak többségben. Habár az összkép alapján jót tett az Apple-nek, hogy nyitott a tepsimobilok irányába, az új 6S széria eladásai mutatják majd meg, hogy tényleg jó irányba tartanak-e.
Vágólapra másolva!

Meglepően tapasztaltam az origós nagy közvélemény-kutatás során, hogy bizony itt a szerkesztőségben

rengeteg embernek van iPhone-ja.

Azt gondoltam, hogy sokan használnak Apple termékeket, ha más nem, hát a grafikusok, de hogy minden második-harmadik embernek iPhone-ja lesz, arra nem számítottam.

"Pár éve gondoltam kipróbálom,

tényleg olyan jó-e, mint ahogy mondják: és tényleg"

- fogalmazott kollégám.

A legtöbben nem a Magyarországon jelenleg kapható legújabb típust, az iPhone 6 vagy 6 Plust használják, inkább egy javított S szériás 4-es vagy 5-ös változatot. Váltáson már gondolkodnak, de arról megoszlottak a vélemények, hogy maradnának-e az Apple mobilnál, vagy inkább Android, Windows felé húznak.

Kiemelt szempont maradt a stabilitás és a teljesítmény.

Ezzel együtt rögtön az is elmondható, hogy a felhasználó egy bizonytalan jószág: kevés volt az igazán márkahű apple-ös, androidos, windowsos.

Túl nagy?

Az iPhone 4S vagy 5S nagyon bevált, de a hat, na az már túl nagy: nem a megszokott maroktelefon, hanem a trendhez igazodó tepsimobil. Kevesen üdvözölték tavaly, hogy a cupertinói cég beadta a derekát, és az androidos szcéna után ők is óriási kijelzőre váltottak.

A 6S 4,7, míg a 6S Plus 5,5 colos - óriási Forrás: AFP/Stephen Lam

A munkatársak közül csak az akarna nagyobb okostelefont, akinek jelenleg annyira aprócska kijelzővel ellátott, kezdetleges okostelefonja van, hogy azon már éppen a smart funkciókat nem tudja kihasználni: e-maileket nézni, csetelni, böngészni, vagy éppen fotókat, videókat csinálni.

Imádunk fotóz(kod)ni

Ha már fotók: a kamerát nagyon sok kolléga említette, ebben pedig a Samsung és az LG (is) remekel. Az ívelt szélű és sima lapos Galaxy S6 modellek elképesztően gyönyörűek lettek, nemcsak minket varázsoltak el, az átlagfelhasználót is.

Míg a kissé vaskosra sikerült LG G4-el már nyers .raw kiterjesztésű fotókat is lehet csinálni. Ennek előnye, hogy több a tónus és a szín, kevesebb a minőségveszteség, viszont hatalmas a képfájl, és szinte csak PC-n tudjuk szerkeszteni, mobilos app még alig van hozzá.

Mindig a számok

"Bár tudom, hogy nem az, de nekem

- a vezető szerkesztő nem járt messze az igazságtól. A tavaly szeptemberben bemutatott hatost a 2012-ben megjelent Nexus 4-el vetették össze az Apple-t kritizálók.

A 9Gag-en publikált paródia Forrás: 9Gag

S bár hardveresen tényleg kísérteties a hasonlóság, az optimalizálásról soha nem szabad megfeledkezni: az iOS rendszer pedig egy gyengébb vason is tökéletesen fut - ne csak a számokat nézzük tehát!

De mégis! Ugyanis az Apple termékei kapcsán 10-ből 10 kolléga az árat emlegette:

  • "Nem tartom státuszszimbólumnak a telefont"
  • "Ami bevált, annál maradok, de az ár, az komoly visszatartó erő"
  • "Nem vagyok milliomos"
  • "Ha valaki finanszírozná, akkor használnám"
  • "Csak azért van, mert a cég adta"

- ilyen és ehhez hasonló mondatok záporoztak, amikor arról faggattam őket, váltanának-e úgy általában iPhone-ra, illetve a legújabb 6S és 6S Plus készülékre.

Bizony az akkumulátor egy újságíró számára kiemelten fontos: ebben pedig hátralépett az új Apple telefon. Bár vélhetően az iOS 9 mobilszoftverrel úgy sakkoztak, hogy

a kisebb akkumulátor ellenére se legyen rövidebb az üzemidő,

azért egy ilyen árkategóriájú készüléktől többet várna az ember.

Minden a gyakorlatban dől el

Bár a szerkesztőségbeli felmérés elvben azt mutatta, hogy sokan nem vennének iPhone 6S vagy 6S Plus telefont, tízből négy kolléga váltana rá, de ők is elég óvatosan fogalmaztak.

A globális tendencia mégis azt mutatja, hogy

a tepsimobiloknak van létjogosultságuk,

sőt, az okostelefonok ezen szegmense bővül leginkább az IDC előrejelzései szerint. Az Apple pedig a kínai gyártókkal ellentétben nincs rászorulva, hogy hardveres téren versenyezzen a konkurenciával: maguk a termékek (és a marketingesek) győzik meg a vásárlókat.

Jól mutatja ezt, hogy bár az elmúlt hónapban a befektetők is aggodalmukat fejezték ki az iPhone-eladások visszaesése miatt, így a cég részvényei is zuhanórepülésbe kezdtek a múlt heti bemutató után. Ez a hét viszont már derűsen indult Cupertinóban. A vállalat szerint több mint tízmillió előrendelés érkezett a 6S és 6S Plus telefonokra - ezzel pedig vélhetően megdöntik a tavalyi eladási rekordot is. Az utóbbi hónapok hányattatásai után megindult az Apple-papírok árfolyama felfelé.