Élőben nézte, ahogy kirabolják a lakását

betörés nyaralás
Vágólapra másolva!
Van, aki közvetítéseket követ percről percre az interneten, más azt, ahogy kirabolják a saját lakását.
Vágólapra másolva!

Szörnyű dolgot kísért figyelemmel egy New York-i lakos: Danny Wheeler élőben nézhette végig az interneten, ahogy két rabló kifosztja az otthonát.

A férfi egy biztonsági berendezés és egy Canary nevű alkalmazás segítségével figyelte a lakását, hogy mindig egyből tudja, ha értesítenie kell a hatóságokat.

Wheeler ebédidőben kapott értesítést a telefonján, mely jelezte, hogy betörtek hozzá. A férfi ezután egyből tárcsázta a 911-et, majd maga is taxiba ült, hogy minél gyorsabban a helyszínre érkezzen.

Mindeközben pedig a Canary applikációnak és a kameráknak köszönhetően

gyakorlatilag az első sorból szörnyülködhette végig, ahogy két rabló kirámolja a lakását.

A betörők végül még a tulaj vagy a rendőrök érkezése előtt távoztak a tűzlétrán, nagyjából 500 dollár (140 ezer forint) értékű ékszerrel a zsebükben. A New York-i rendőrség még keresi őket, Wheeler pedig feltöltötte a rablást az internetre, ezzel is segítve a hatóságok munkáját.