Az Apple végérvényesen megverte a Samsungot

samsung vesztett cimlap
NEW YORK, NY - APRIL 10: Samsung's latest flagship smartphones, the Galaxy S6 and the S6 Edge, are viewed in the window of a Samsung store on the day of their release on April 10, 2015 in New York City. Both phones feature Samsung's home-grown Exynos octa-core processor and 3 gigs of RAM, and with options available for 32, 64 and 128 gigs of storage. Spencer Platt/Getty Images/AFP
Vágólapra másolva!
Lezárulni látszik az Apple és a Samsung háborúja, méghozzá az előbbi, felperes cég győzelmével. A Samsung már sokat fizetett, de a Galaxy-telefonok visszahívása még hátra van. A per több mint három éve húzódik.
Vágólapra másolva!

Hosszú idő telt el, mióta az Apple szabadalomsértés vádjával indított pert a Samsung ellen, követelve, hogy utóbbi gyártó fizessen kártérítést és

vonja ki a forgalomból az azóta is futó Galaxy-széria egyes készülékeit.

Bár sokáig úgy tűnt, a koreai cég megússza a dolgot, most már kétségtelen, hogy veszített, ráadásul több fronton is.

Az már augusztusban biztossá vált, hogy a Samsung közel félmilliárd dollárt kell fizessen az Apple-nek. Most pedig háromból két bíró ítélte úgy, hogy a cég ki kell vonjon pár egykori csúcstelefont a piacról, amiért azok túlságosan hasonlítanak az iPhone-hoz.

iPhone 4S és Galaxy S3 - mint két tojás? Forrás: AFP/Jung Yeon-Je

A kötelezettség még nincs kőbe vésve, de ha életbe lép, sem tudni, mit hoz majd a Samsung számára: ugyanis csak a per korszakában gyártott készülékekre fog vonatkozni, mint amilyen a Galaxy S3 is.

Ezek a mobilok pedig már nagyon régóta lekerültek a polcokról.

Az Apple többek között olyan, a Galaxy okostelefonoknál használt megoldások miatt perelt, mint az egyujjas görgetés, vagy a kétujjas nagyítás.

Szakértők szerint a Samsung, bár minden területen elveszítette a pert, mégis nyert, ugyanis az Apple-nek nagyon hosszú időbe telt bizonyítani az igazát. Három éve például azért nem vonták ki a cég telefonjait a forgalomból, mert nem volt egyértelmű, hogy a jelenlétük miatt tényleges veszteség érte a kaliforniai céget.

Az Apple pere szokatlan nagy összefogást generált a techóriások között:

még a Facebook és a Google is kiállt a Samsung mellett,

mondván ha a Samsungnak minden eladott eszköz után kártérítést kell fizetnie az Apple felé, az abszurd gyakorlathoz vezethet a jövőben. Mindhiába, a bírákat ez sem hatotta meg.

Gyorsan kibékültek

A szabadalmi perek egyáltalán nem újdonságok a mobilpiacon. Az elmúlt tíz év során számos gyártó akasztotta össze a bajszát vélt vagy valós sérelmek miatt, melyeket aztán vagy bíróságon, vagy azon kívül beszéltek meg.

A HTC is összeveszett az Apple-lel, de aztán csak kibépültek Forrás: AFP/Sam Yeh

Az Apple több konkurensével is pereskedett, többek között a máig erősnek mondható HTC-vel. A két vállalat 2010-ben kezdett csatázni egymással, szintén szabadalmi kérdésekből kifolyólag, igaz, ebben az esetben kölcsönösen vádolták egymást jogsértéssel a felek.

A megoldás végül bírói döntés nélkül született meg: a cégek három évnyi kakaskodás után hivatalosan is elkezdték licencelni egymás megoldásait.

Az alma is lehet rohadt

Persze olyan is volt, hogy az Apple fülén talált vajat egy konkurens. A Nokia még 2009-ben, a cég utolsó nagyobb korszaka során perelte be a kaliforniai céget, amiért az számtalan szabadalmat sértett meg, többek között a vezeték nélküli adatátvitel, a hanghívások során használt beszédkódolás, valamint titkosítás és egyéb biztonsági megoldások terén.

A Nokia felvette a kesztyűt az Apple-lel, mely több szabadalmat is megsértett Forrás: AFP/Manan Vatsyayana

A Nokia akkoriban 40 különböző gyártónak licencelte ezeket a technológiákat, ám az Apple sosem paktált le velük, így gyakorlatilag ellopta a mobiltechnikai téren sokáig elöljáró cég megoldásait.

A per a Nokia győzelmével és vaskos kártésíréssel zárult, de ezt pár visszaper is megelőzte, mert anélkül nem lett volna elég izgalmas a két évig húzódó küzdelem.

Öt évvel ezelőtt az akkor épp gyengélkedő Motorola futott bele egy szabadalmazott eljárásba.

Először pert indítottak az Apple ellen bizonyos szoftveres és hardveres megoldások miatt, majd több éves huzavona után végül az almás gyártó is perelt, mondván, a Motorola az iPhone-okon és iPadeken látható, ujjal elcsúsztatható módszerrel oldotta fel a készülékei képernyőzárát.

A győzelem az Apple-é volt, a Motorola majdnem belerokkant a dologba.

A Microsoft is harcolt már

A Motorola egyébként a Microsofttal is összebalhézott, annak az esetnek pedig kis híján termékeltávolítás lett a következménye.

A Motorola ma már újra a régi, de ez nem a Microsofton múlt Forrás: Motorola

A redmondi óriásnak nem tetszett, hogy a Google által felvásárolt Motorola az ő fájlkezelő eljárásaikat használja, és ezért a termékek kivonását kérte. A vád azonban szétesett, mert a Motorola szerződései annyi fő- és alvállalaton mentek át, hogy

szinte követhetetlen volt, ki kivel és miként kötött jogi egyességet.

2013-ban a Microsoft 14 millió dollárt (3,8 milliárd forint) nyert a Motorolától, ez az összeg azonban sokkal alacsonyabb, mint az Apple és a Samsung félmilliárdja.