Okoskarpereccel feküdtem és keltem

2015.09.25. 06:00

Sokáig nem hittem az okoskarperecek, okosórák – általánosságban az okoseszközök – inváziójában. Mostanra azonban el kellett fogadnom, hogy lassan minden okos lesz. Okosabb, mint a felhasználó – és okosabb, mint én. Erre a Microsoft karkötője ébresztett rá: megtudtam, hogy miért vagyok mindig fáradt.

Amiért szerettük:

- Remek alvásmonitor
- Viszonylag kényelmes viselet
- Nem válogatós telefonok terén
- Gyorsan reagál, nem fagy le
- Sok szenzora van

Amiért nem szerettük:

- Nagyon csúnya
- Eléggé túlárazott
- Azt mondtuk már, hogy csúnya?

Amit nem értünk:

- Mégis, miért ilyen csúnya!?

A Microsoft Band névre keresztelt okoskarperece annyira nem új kütyü. Az Egyesült Államokban tavasszal jelent meg, és viszonylag lagymatag fogadtatásra talált. A felhasználóknak nem tetszett, hogy a 200 dollárról (55 ezer forint) induló gumikarika semmi újat nem hoz az elsősorban sportkiegészítőként felfogható termékkategóriába. 

Noha már 150 dolláros áron (41 ezer forint) megrendelhető,  a Band így sem vált nélkülözhetetlen eszközzé, vagy épp a konkurenseket leverő szuperkütyüvé. Sőt, a készülék identitászavarban szenved: egyszerre akar okosóra és sporttermék lenni. 

Felmerül a kérdés, hogy akkor mégis mire jó. 

Nos, akárcsak a nagyjából fele árról induló Fitbit-termékcsalád, a Band is a felhasználó egészségének megőrzése érdekében született. A filozófia, miszerint korunk kütyübolondjai általában egy irodában ülve töltik a napjuk nagy részét, divatba hozta az aktív szabadidő mantráját. 

Nincs mese, elég ormótlanul néz ki a készülékForrás: Origo

Sokan futni, edzeni járnak, mások egészségesen táplálkoznak, megint mások pedig mindezt egyszerre teszik. Számukra lehet hasznos, ha egy technikai eszköz figyelemmel kíséri a szervezetük viselkedését, és szól, ha elértek egy kitűzött sportcélt, vagy épp túlterhelték magukat, és ideje pihenni.

Nem vonzza a tekintetet 

A célcsoport tehát adott, már csak vonzó termék kell, és ez az a terület, ahol a Band rögtön elbukik. 

Gyakran hallani, hogy az ízlésről nem illik vitatkozni. Én mégis úgy gondolom, hogy a Microsoft mérnökei legalább tíz éve egy föld alatti bunkerben dolgozhatnak. Hiszen 2015-ben, az Apple Watch és a Pebble-ök korában egy gumírozott, olcsó külsejű, minden egyes apró karcra érzékeny anyagból eszkábált terméket kiadni elképesztően illúzióromboló dolog. 

Ez van, a Band csúnya. 

Ráadásul a csatja sem a legjobb: két oldalsó pecekkel kell felszenvedni az órát a karra, és ha azt szeretnénk, hogy ott is maradjon, akkor megfelelő méretet kell választani belőle. Nőknek elsősorban az S-es ajánlott, férfiként én egy M-es modellt használtam.

A készülék az esetek többségében kényelmes volt, szinte el is feledkeztem róla, hogy hordom. Egyedül akkor zavart, amikor kabátot húztam, mert a széles, merev gumiszíj minduntalan beakadt a dzseki ujjába. A készülék flexibilis, a kijelző kerülhet a csukló alsó vagy felső részére is. 

Annyira még nem okos

A Band okoseszköz ugyan, de önállónak nem nevezhető. Bluetoothon kapcsolódik össze a felhasználó telefonjával, és jelzi a hívásokat, e-maileket, naptárbejegyzéseket, SMS-eket. Az óra nem válogatós, androidos vagy iOS-es készülék is megteszi. 

Legjobban Windows Phone-on érzi magát:  ekkor Cortana, a Microsoft virtuális asszisztense is elérhetővé válik rajta. 

A Band rengeteg beépített szenzort tartalmaz. Méri a pulzust, hogy mennyi lépést és hány mérföldet teszünk meg naponta, mennyi kalóriát égetünk el. Van benne GPS és sebességmérő, sőt, még a nap UV sugárzását is figyeli.

A lépésszámláló jól teljesítForrás: Origo

Ezeket az adatokat a Band apró kijelzőjén is ellenőrizhetjük, a célértékek beállításához viszont telefonra van szükség, így valódi sportteljesítmény mérésére önmagában nem alkalmas az eszköz.

A "mérföld" szóból talán már sejthető, hogy a készülék elsősorban amerikai felhasználásra született. Metrikus mértékegységet nem ismer a Band (az alkalmazásban lehet állítani a mértékegységeket), nyelvek közül is csak angolul tudott a nálam járt változat. Nem mintha olyan sok dolgot lehetne kezdeni vele: a viszonylag kevés beállítási lehetőség megértéséhez minimális angoltudás elegendő, a hozzá fejlesztett Microsoft Health mobilalkalmazás pedig egyértelmű képekkel kommunikálja a legfontosabb információkat. 

A Band felismeri a futást, a kerékpározást, a súlyemelést és a golfozást. 

Utóbbit annyira komolyan veszi a Microsoft, hogy még pályaajánlást is lehet kérni a Health-től. Támogatott még többek között a Runkeeper, a HealthVault és a Strava, ezek többségét azonban egy átlagfelhasználó aligha indítja el. 

Megtudtam: rosszul alszom

A Band tehát egy külföldi, gazdag sportember legjobb barátja lehet. Mivel pedig jómagam nem vagyok az, így számomra egyetlen területen tűnt hasznosnak: alváskor. 

Kis személyes kitérő következik. 

Nem vagyok jó alvó, sosem voltam. Általában úgy kelek reggel, mint akit összevertek, és hamar elfáradok. Kávé nélkül használhatatlan vagyok, naponta akár két-három csészével (bögrével?) is legurítok. Ezért aztán kipróbáltam, milyen a Banddel aludni, hisz a karperec figyeli az alvást, az alkalmazás pedig kiértékeli. 

Az óra alvás közben sem zavart, és mivel ki lehet kapcsolni a kijelzőjét, nem világított a sötétben. Másnap meglepve olvastam a készülék jelentését: a több mint nyolc ágyban töltött órából kevesebb mint hatot aludtam, tizenötször ébredtem fel, és sokat forgolódtam. 

Alig több mint egy óra pihentető alvásban volt részem. 

Az alkalmazás azt ajánlotta, hogy a lefekvés előtt relaxáljak, pihenjek rá az alvásra. Efféle tippeket egyébként a Microsoft is küld, ha feliratkozunk a készülék által ajánlott hírlevélre. Személyes tanácsokat ne nagyon várjanak a vásárlók, de azért általános tanácsból is kijut bőséggel. 

Az óra apró érintőkijelzőn is vezérelhetőForrás: Origo

A jövőben még jól jöhet

Számomra a Band inkább érdekes kísérletnek tűnt, mint használati eszköznek. Eddig kimaradtam az okos-egészségügyi eszközök áradatából, így meglepett, milyen pontosan figyeli a testfunkcióimat ez az apró, könnyű, játékszernek kinéző készülék. 

A rokon termékek palettája már most viszonylag színes, a Microsoftnak azonban bele kell húznia, ha fel akarja venni a kesztyűt a konkurenciával. 

Egyes források szerint a cég október 6-án leplezi le a mindenben többet nyújtó Band 2-t, amely állítólag sokkal jobban néz majd ki, mint az első, már kapható változat. 

A külső persze másodlagos tényező. Fontosabb a tény, hogy a hordozható technológia még az elzárkózó felhasználóknak is meggyőző trükköket mutathat, akár tökéletlen formában is. 

Számomra ez volt a Band tesztelésének legnagyobb tanulsága. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK