Leutánozzák az emberi vezetést az önműködő autók

google autó, google car
Vágólapra másolva!
Úgy látszik, egyelőre túl óvatosak a mesterséges sofőrök, úgyhogy a Google azt szereté, ha a gépek rólunk vennének példát.
Vágólapra másolva!

Emberszerűbb viselkedést szeretnének látni a Google önjáró autóitól a mérnökök. A cég szerint a legtöbb, robotautóval kapcsolatos probléma abból fakad, hogy az túl mereven és szabályszerűen vezet.

Az önműködő autó az emberekkel ellentétben mindig betartja a KRESZ szabályait.

Nem úgy vezetnek, mint az emberek, ebből pedig még baj is lehet Forrás: Google

Krízishelyzetben egy hús-vér sofőr képes felülírni egy záróvonalszabályt, hogy azzal életeket mentsen. Egy robotsofőr ugyanakkor ezt nem tenné meg, és a legapróbb probléma esetén is satufékkel reagál.

Megtanítják neki, milyen embernek lenni

A Google épp ezért egy kis emberséget vinne bele a szoftverbe, és azt szeretnék, ha a maradéktalanul precíz, túl óvatos hozzáállás helyett picit

úgy vezetne, mint egy ember.

A cég szakértői elmagyarázták, hogy olyan viselkedésformákat adnának át a gépeknek, mint ahogy például az emberi sofőr levágja a kanyarokat.