Milliókkal lóg az iskoláknak az Apple

2015.09.30. 15:00

Az Apple használhatatlan iPadeket adott el az amerikai iskolásoknak. Pontosabban a gépek működtek, csak nem úgy, ahogy a tanárok szerették volna.

Több hónapnyi elégedetlenség után 4,2 millió dollárt (1,17 milliárd forintot) készül visszafizetni az Apple a Los Angeles-i iskolákat képviselő egyesületnek. Már csak a szervezet tanácsának kell rábólintania az összegre.

Az iskolák 40 ezer iPadet vásároltak diákoknak és tanároknak.  Mindezt egy 1,3 milliárd dolláros (363 milliárd forint) oktatási program keretén belül tették.

A gyerekeknek nem volt elég jó az iPadForrás: Origo

A készülékek egységárai tartalmazták az Apple hardverét és a Pearson nevű cég által fejlesztett oktatási szoftvereket is - az utóbbi csapnivalóan működött.

A panaszok szerint a programok használhatatlanok voltak,  ezért nem hogy a diákok, de a tanárok sem tudták kezelni a drágán megvett eszközöket. A hároméves szerződés első évében a Pearson ráadásul csak próbaverziókat biztosított, amelyek zsongtak a technikai hibáktól.

Bár a gond a Pearson szoftverében volt, a szerződést az Apple-lel kötötték, ezért a gyártónak kell kicsengetnie az összeget  az alvállalkozója helyett. Bár ez valószínűleg aprópénz az Apple számára (a cég az előző negyedévet 10,7 milliárd nettó nyereséggel zárta), oktatási területen csökkent a céggel szembeni bizalom.  

A Pearsonnal nemcsak az Apple járta meg, hanem a Lenovo is, amelynek végül nem kellett visszafizetnie semmit a 2,2 millió dollár (614 millió forint) értékben megvásárolt laptopokért.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK