Fejlett internetoktatásra van szükség

könyv, tankönyv, iskola, oktatás, tanszer
Teacher helping student in elementary classroom
Vágólapra másolva!
A miniszterelnöki biztos szerint a jövő generációjának már komolyabb digitális ismeretekre van szüksége.
Vágólapra másolva!

Digitális köznevelési stratégiát kell kidolgozni, ami a kerettanterv módosításaival is foglalkozik - mondta Deutsch Tamás miniszterelnöki biztos.

A kerettantervi szabályok alapján jelenleg csak a 6-9. évfolyamos diákok tanulnak az internetről.

Az első öt évfolyamban és az érettségi előtti két évben nincs informatikaóra

- mutatott rá Deutsch.

Az új stratégia kiterjedne a digitális tananyag fejlesztésére, valamint a pedagógusokat is felkészítené a szükséges és korszerű technikai eszközök használatára.

Szó esne benne az informatikatanárok létszámának növeléséről, valamint a köznevelési intézmények nélkülözhetetlen infrastrukturális és technikai feltételeinek fejlesztéséről.

Deutsch 3-5 éven belül már eredményt szeretne Fotó: Polyák Attila - Origo

Deutsch Tamás szerint olyan stratégiára van szükség, ami 3-5 év alatt látványos eredményt szül. Az a cél, hogy a köznevelési rendszerből kikerülő gyermekek megfelelő digitális tudással bírjanak - mondta.

A jövő gazdaságának egyik tartóeleme

A jövő magyar gazdaságának egyik motorját a digitális gazdaság jelenti - tette hozzá Deutsch. Elmondta: a digitális gazdaság a GDP 21-22 százalékát, valamint az export 8 százalékát állítja elő, és

a foglalkoztatottak 15 százaléka ezen a területen dolgozik.

A miniszterelnöki biztos megerősítette, hogy november közepén terjeszti a kormány elé az internetről szóló nemzeti konzultáció (InternetKon) során, az állampolgárok észrevételei és indítványai alapján kidolgozott javaslatcsomagot.