Az Apple alakítja a jövő autózását

2015.10.20. 11:29

Az Apple vezére a jövő autózásáról, és a cég múlt hónapban bemutatott termékeiről beszélt. A járműipar egyre inkább az elektromos meghajtás és önműködés felé tart.

Interjúban beszélt újító szolgáltatásaikról Tim Cook, az Apple vezérigazgatója. Szeptemberben bejelentett fejlesztéseiket is említette - mint az Apple TV, az új okosóra és az Apple Music - de szóba hozta az egyelőre még rejtegetett autót is.

Jövő héten debütál az új Apple TV
A múlt hónapban bejelentett új Apple TV jövő héten érkezik: hétfőtől indulhat az előrendelés a médialejátszókra, vélhetően első körben az Egyesült Államokban. Év végére pedig száz országban lehet majd venni. A 32 gigabájtos tárhellyel felszerelt modell 150 dollár (40 ezer forint) lesz, míg a 64 gigabájtos 200 dollárba (55 ezer forintba) kerül.
Cook a tévézés jövőjét látja benne. Víziója szerint megszűnnek a most ismert hagyományos csatornák, az adást nem csak rögzíteni lehet, de a műsorokat, sorozatokat és filmeket igény szerint "kölcsönözhetjük majd ki", amikor akarjuk.

A vezető ugyan arra nagyon figyelt, hogy ne mondja ki, az Apple is önjáró autó fejlesztésével foglalkozik, annyit azonban elmondott, hogy nagy változások várhatóak e téren. Úgy tűnik, az autóiparban óriási változások lesznek" - mondta Cook.

Szerinte a szoftverek egyre nagyobb szerephez jutnak a jövő járműveiben, a hagyományos motorok helyét pedig az elektromos meghajtás és az önműködés veszi át.

Az Apple CarPlay érintőkijelzője egy VolvóbanForrás: AFP/Fabrice Coffrini

Röviden megemlítette, hogy az Apple-nek jelenleg is van autós megoldása, a CarPlay névre keresztelt szolgáltatás számos gyártó járműveiben megtalálható már. "A cél, hogy olyan élmény legyen autóban ülni, mint iPhone-t használni."

Egy startup céget már bedöntöttek

Annak ellenére, hogy a cupertinói cég hivatalosan még soha nem erősítette meg, hogy az autóipar felé is nyitnak, a jelek árulkodóak. Elon Musk beszélt arról, hogy az Apple sorra veszi fel a Teslától kirúgott mérnököket. Ezért gyakran hívják Tesla-temetőnek is a céget.

A kisebb startupokat is ellehetetlenítik vagy felvásárolják: májusban bezárt a Mission Motors, miután az Apple elhappolta a cég legtehetségesebb embereit.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK