Lézerágyúkkal fogják védeni az utasszállítókat

lézer utasszállító
Vágólapra másolva!
Komoly védelmi erővel szerelik fel a repülőgépeket a különféle drón- és rakétatámadások ellen.
Vágólapra másolva!

Lézerfegyverekkel szerelhetik fel az utasszállító repülőgépeket, már amennyiben Lockheed Martin kutatásait siker koronázza. A cég közleményéből kiderült, hogy régóta tesztelik a repülős lézereket, első sorban inkább a hadászati felhasználás miatt.

Ugyanakkor a drónok világábában már nem lehet eléggé tartani a különféle repülőbalesetektől és rakétatámadásoktól, így

az utasszállítókat is felszerelnék ezzel a technológiával, persze kizárólag védelmi célból.

A fejlesztésben a legnagyobb kihívást a turbulencia hatásának kiszűrése jelentette, ez ugyanis használhatatlanná tenné a fegyvert. Ezt a kutatóknak optikai kompenzációval, azaz különféle speciális tükrökkel sikerült kiküszöbölniük, így 2014-ben és 2015-ben már 60 tesztet folytattak le.

A drónokra már régóta lézerrel lőnek

Nem újkeletű dolog a drónok lézeres kiiktatása. A technológia első sikeres tesztje még 2013-ban zajlott, nyáron pedig egy német cég lézerfegyvere fél kilométerről iktatott ki egy robotrepülőt, holott mindaddig az ilyen fegyvereket csak álló célpontok ellen találták bevethetőnek.