Ha nincs ötlete, jó a digitális zokni

karácsonyi ajándék 5 perc alatt
Vágólapra másolva!
A karácsonyi láz közeledtével összeszedtünk hat olyan kütyüt, amikért nem kell mélyen a zsebbe nyúlni, mégis kiváló ajándék lehet belőlük. Olyan, mint a zokni meg a bögre, bárkinek adható digitális apróságok. 
Vágólapra másolva!

Örök dilemmának számít, milyen ajándékot vegyünk távoli rokonainknak, ismerőseinknek és kollégáinknak. Ilyenkor legtöbbször próbálunk arra törekedni, hogy az általunk vásárolt termék ne legyen túl drága, de

azért lehetőség szerint ne valami bazári bizsunak tűnjön.

Persze nem mindenkinek jelenti ugyanaz az olcsót, főleg ha karácsonyról van szó. Éppen ezért három különböző kategóriában, 50, 30 és 10 ezer forint alatt is megnéztük, milyen ajándékkal érdemes előállni decemberben.

Ajándék 50 ezer forintig

GoPro HERO
Ár: 40 ezer forinttól

Az elmúlt években iszonyatos népszerűségre tett szert a GoPro kamera, így egy HERO nemcsak költséghatékony, de viszonylag menő ajándék is, amiről valószínűleg még az idősebb korosztály is hallott.

A GoPro Hero akciókameráinak az ára sem rossz Forrás: Origo

Azt már kevesen tudják, hogy az alap HERO mivel kevesebb társainál:

hiányzik róla a drágább modelleken megtalálható kijelző.

Ettől függetlenül viszont magában hordozza a márka legtöbb ismert erényét: szuper minőségű felvétel, apró, könnyen hordozható kamera, vízálló kivitelben. Túrázóknak, sportolóknak tökéletes választás.

Robotporszívó
Ár: 30 ezer forinttól

Takarítani kevesen szeretnek, néhány embert pedig - köztük a cikk szerzőjét - örökre le lehet kötelezni azzal, ha valaki felmenti ezen teher alól. A porszívózás pedig éppen egy olyan terület, ahol már a robot is tud dolgozni az ember helyett.

Nem csak a legdrágább csúcsmodellek takarítják ki a nappalit Forrás: Gary Sloan

Bár a fejlettebb modellek 100 ezer forintnál kezdődnek, nem muszáj egy vagyont költeni rá, ha kímélni akarjuk a nagymama derekát: több gyártó (Sencor, Taurus, Severin) is készít olcsóbb modelleket. Ezek ugyan nem hozzák egy drágább gép tudását, de ha naponta megy egy kört, az éppen elég egy kis lakás tisztántartására.

Ajándék 30 ezer forintig

Nintendo 2DS
Ár: 30 ezer forint

A Nintendo horozható gépe, a 3DS, ami szemüveg nélkül kelt háromdimenzióss hatást, már évek óta töretlen népszerűségnek örvend. Épp ezért stabilan tartja is 40-60 ezer forint közötti árát, modelltől függően. A gépre számtalan nagyszerű játék érhető el, bár ősztintén szólva kevéshez ad hozzá a 3D effekt.

A Nintendo 2DS kicsit drabális, de játszani ugyanolyan jó vele Forrás: Nintendo

Épp ezért nem sokat veszítenek azok a fiatalok, akik a funkciót nélkülöző Nintendo 2DS-t kapják ajándékba. A gép egyetlen hibája, hogy

drabális mérete miatt kicsit kevésbé hordozható,

de egy iskolatáskában ez is kényelmesen elfér, ráadásul épp megáll a 30 ezer forintos lélektani határnál.

E-Book olvasó
Ár: 8 ezer forinttól

Bár olvasni - szégyen szemre - nem mindenki szeret, aki mégis a könyvek szerelmese, annak ez a kütyü a legtalálóbb. Az e-bookokban ráadásul az a legjobb, hogy a tabletekkel ellentétben egy olcsóbb példány esetén sincs az embernek az az érzése, hogy egy gagyi verzióval szúrták ki a szemét.

30 ezer forintért már a Kindle-kínálatból válogathatunk Forrás: Origo

Bár mi most a harmincezres árkategóriába tettük, igazából 10 ezer forint alatt is akadnak olvasók, 20 ezer forint fölött viszont már a jobbak közül válogathatunk. A jobb, Kindle olvasók pedig majdnem annyira kímélik a szemet, mint ha papír-alapú könyvet olvasnánk, ez pedig egy gyerek esetén fontos szempont.

Ajándék 10 ezer forintig

Apró dokkoló, hangszóró
Ár: 5 ezer forinttól

Az olvasásnál már csak zenét hallgatni szeretünk jobban, így egy hangszóróval nem nagyon tud mellélőni az ember. A mobil már mindenki zsebében ott lapul, így nem csoda, ha a különféle hordozható hangszórók is egyre népszerűbbek.

Nagyobb márkák hangszóróit is 10 ezer alatt bezsebelhetjük Forrás: Phillips

A nevenincs gyártók már 4-5 ezer forintért osztogatnak dokkolókat, de 9 ezer forintért már akár Phillips féle minihangszórót is kaphatunk. Egy kollégának is kiváló választás, főleg ha ezzel egyben a munkaköri légkört is feldobjuk.

Külső akkumulátor
Ár: 5 ezer forinttól

Mostanra eljutottunk oda, hogy már csak azoknak az ismerősöknek nincs okostelefonja, akik kifejezetten élvezik a trend elleni küzdelmet, illetve olyan szinten irtóznak a számítástechnikától, hogy szívük szerint mosni is a patakpartra járnának. Egy problémában mégis a legtöbb ember osztozik: ez pedig a lemerülő mobil.

A hordozható töltő az okostelefonok legjobb barátja Forrás: Sony

Egy külső akkumulátor ezért szinte tökéletes, elhibázhatatlan választás, ráadásul meglehetősen olcsó. A gagyibb, anonim gyártmányok már 2-3 ezer forintért megvehetőek, de a márkásabb és nagyobb teljesítményű változatokat is beszerezhetjük még 10 ezer forint alatt.