A legnagyobb Apple-guru szerint megint pici iPhone jön

Megállt a mobilok fejlődése, iPhone 5s
2307434 Russia, Moscow. 10/25/2013 A visitor of re:Store shop in Moscow examines the new Apple iPhone 5s. Konstantin Rodikov/RIA Novosti
Vágólapra másolva!
Még mindig nagy a kereslet a 4 colos iPhone-okra, ezért Ming-Chi Kuo valószínűnek tartja, hogy a következő, belépőszintű modell egy felturbózott iPhone 5s lesz.
Vágólapra másolva!

A KGI Securities elemzője, Ming-Chi Kuo szerint az Apple ezekben a percekben is egy új, 4 hüvelykes iPhone-on dolgozik, ami jövőre jelenhet meg a piacon.

Ez gyökeresen ellentmond annak, hogy tavaly májusban még azt hangoztatta:

nem lesz többet 4 colos modell.

Az iPhone 5s "visszatérése" egyátalán nem lehetetlen Forrás: RIA Novosti/Konstantin Rodikov

Most azonban azzal indokolta álláspontját, hogy még mindig nagy a kereslet az ilyen méretű készülékekre, ezt bizonyítja az is, hogy

az iPhone 5s népszerű a vásárlók körében.

Ezért valószínűnek tartja, hogy az Apple legközelebb egy frissített iPhone 5s-t mutat be, amit 2016 első felében kezdenének el gyártani.

A dizájnnal kapcsolatban egyedül a fémházas borítást említi,

a készülék belsejében pedig egy A9-es chip roboghat,

aminek köszönhetően a jelenlegi iOS 9 és majd az iOS 10 is fut majd rajta.

Nem tartja valószínűnek azonban, hogy a 3D Touch belekerüljön a készülékbe, lévén az már a csúcskategóriás iPhone 6s kiváltsága. Összességében egy újabb belépőszintű készülék várható.

És hogy ki az a Ming-Chi Kuo?

A legjelentősebb Apple-lel foglalkozó üzleti elemző, aki számtalan olyan funkciót jósolt meg, amik valóra váltak. Többek között az iPhone 6s 3D Touch-ját, vagy a 12 megapixeles kamerát.