November 5., avagy maszkra fel!

anonymous hacker tüntetés jelszó támadás
anonymous
Vágólapra másolva!
November 5-re nem csak azért emlékszünk, mert több mint négy évszázada ezen a napon hiúsult meg minden idők egyik legnagyobb kormányellenes összeesküvése, hanem mert az egyik fő internetes hacktivista csoport világszerte nemzetközi megmozdulásokat szervez.
Vágólapra másolva!

Ma van november 5-e, a Lőpor-összeesküvés 410. évfordulója, ami az utóbbi években a rendszerrel szembeni ellenállás jelképévé vált.

Olyannyira, hogy a legnagyobb internetes hacktivista csoport, az Anonymous az összeesküvők "arcává" vált Guy Fawkes maszkját feltéve

évente rendez nagyszabású demonstrációkat világszerte.

A szervezet hivatalos közleményt is kiadott idén. Ebben azt írják, hogy ma összesen 675 városban várhatóak megmozdulások.

A legnagyobb felvonulás Londonban lesz este hatkor, ott a rendőrség is figyelmeztette az állampolgárokat az esetleges erőszakos fellépésre.

Ugyanakkor Budapesten is várható egy kisebb megmozdulás, 17 órától a Clark Ádám térnél - a teljes lista a fenti térképen látható.

A Facebookon meghirdetett

londoni eseményen 18 ezer felhasználó jelezte részvételét.

Milliónyi maszkos manus

Az Anonymous szervezte globális megmozdulás neve Million Mask March, azaz "maszkos milliók felvonulása".

Pontosan erről is van szó:

a résztvevők Guy Fawkes maszkkal az arcukon masíroznak.

A hatóságok általában nem avatkoznak be, erőszakos viselkedés nem jellemző. Igaz, tavaly Nagy-Britanniában tíz főt tartóztattak le vandalizmus vádjával.

A Million Mask March 2012 óta létezik, a tavalyi volt a legnagyobb felvonulás: 481 város vett részt, de idén ez a rekord is megdőlhet.

Are you ready? Then join us on #Nov5th for the #MillionMaskMarch 6pm, Trafalgar Square, LondonEvent Link @...

Posted by Million Mask March London on Saturday, 24 October 2015

Az Anonymous csoport egyébként egy teljesen lekövethetetlen közösség, ami főleg fiatal hackereket tömörít.

Céljuk a globális átláthatóság elérése, a korrupció beszűntetése

és a mindenkori rendszerrel szemben megfogalmazandó kritika. Véleményüknek különböző kormányok, hatóságok, illetve nemzetközi (főleg pénzügyi) vállalatok elleni támadásokkal adnak nyomatékot. Egyebek közt a VISA és a Paypal oldalát is feltörték már, elérhetetlenné tették.

A csoport által használt maszk Forrás: AFP/Roslan Rahman

A csoport által használt maszk egyébként a V, mint vérbosszú című képregényből származik (később film is készült a sztoriból). Ebben a füzetben egy V nevű orgyilkos esküszik bosszút a brit kormány ellen, ami a nem túl távoli jövőben totális kontroll alatt tartja az angol népet.