A drón, ami sosem landol

PARC drón címlap
Vágólapra másolva!
A boltokban kapható drónok egyik nagy hátránya, hogy időnként le kell szálljanak, hogy feltölthessék az akkumulátoraikat. Nos, egy bostoni cég új modelljére ez már nem igaz: a PARC névre keresztelt gép bármeddig lebeghet.
Vágólapra másolva!

Olyan drónt mutatott be a bostoni CyPhy Works, aminek soha nem kell landolnia. A PARC nevű robotkopter 152 méteres magasságig emelkedhet, áramellátásáról és a begyűjtött adat továbbításáról egy nagyon vékony vezeték gondoskodik.

Utóbbi hátránya, hogy a drón sosem lesz olyan mobilis, mint az akkumulátoros modellek.

Nem valami szép, de legalább sosem száll le Forrás: CyPhy Works

Ugyanakkor ebben a gépben is van egy telep, ez akkor lép működésbe, ha valamiért megszakad a vezetékes összeköttetés.

Ez a technológia sem új, a hadsereg régóta használja,

elsősorban bázismegfigyelésre. A CyPhy Works októberben jelentette be, hogy 22 millió dolláros befektetői tőkére tett szert, ezt pedig a végtelen ideig lebegő drónok világpiaci kiadására fordítja.

A vállalat távközlési és ellenőrzési célra szánja a különleges drónt, aminek ára és megjelenési dátuma egyelőre nem ismert. A weblapja viszont már elérhető, ebből kiderül, hogy a PARC éjszakai kamerával, titkosított kommunikációs csatornákkal, belső stabilizátorral felszerelve érkezik, illetve hogy

teljesen automatikusan működhet, beleértve a fel-leszállást és a lebegést.

Adatátvitele 10 megabit/másodperces, -17 és 48 Celsius fokos hőmérséklet között üzemképes, és még erős szélben sem billen ki.