Az iPad Prót ajánlja a PC helyett Tim Cook. Az Apple vezetője szerint a személyi számítógép kora lejárt, a tabletek mindent helyettesíteni fognak.

Tim Cook, az Apple feje nem látja értelmét egy asztali számítógép megvásárlásának. Mint mondta: az olyan tabletek, mint a ma megjelent iPad Pro, minden fontos feladatot képesek ellátni.

Ránézek a PC-re, és arra gondolok: miért vegyen ilyet bárki is?" - tette fel a kérdést a cégvezér, majd így folytatta: "Igen, az iPad Pro helyettesíti a notebookot és a PC-t. Amikor az emberek használni kezdik, rájönnek, hogy máshoz már nincs értelme nyúlni."

Tim Cook szerint ez a PC jövőjeForrás: AFP/Stephen Lam

Amennyiben a fenti mondat egy befektetői konferencián hangzik el, senki sem lepődik meg, Cook azonban a The Telegraphnak mondta mindezt, és saját bevallása szerint nem a reklámember beszél belőle.

Egy biztos: vannak, akik egyetértenek vele, és nem csak az Apple-rajongók körében, hanem a nagy cégek világában is. Jó példa erre a Microsoft és a Google: mindkét vállalat előállt egy-egy szupererős táblagéppel, amik munkára éppúgy jók, mint szórakozni, teljesítményük pedig a legerősebb notebookokéval vetekszik.

Ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy az asztali számítógépek piaca virágzik, az Apple saját komputerei a legutóbbi negyedévben rekordmennyiségű eladást termeltek a cégnek.