London soha nem volt még ilyen unalmas

2015.11.12. 06:23

2014-ben a Ubisoft két Assassin’s Creed-játékot is a piacra dobott: a Rogue az előző generációs konzolokra jelent meg, míg a Unity az új konzolok erejét kihasználva hivatott a sorozat legjobb részévé válni. A dolgok viszont nem a francia cég tervei szerint alakultak, hiszen a hibáktól hemzsegő és kiherélt Unityt minőségben még a gyengébb hardverre kiadott kistestvér is lekörözte. A tavalyi csorbát az október végén megjelent Syndicate-nek kellett volna kiköszörülnie, a bravúr azonban most is elmaradt.

Az Assassin’s Creed-széria legnagyobb ellensége az idő. A Ubisoft minden évben kiad egy új epizódot, és hiába készítik ezeket más-más fejlesztőcsapatok, sokszor párhuzamosan, ilyen feszített tempóban képtelenség forradalmi változásokat hozni egy játéksorozat életébe.

A csoda nem következett be az Assassin’s Creed: Syndicate esetében sem. Ugyan most is kaptunk látványos(nak tűnő) újdonságokat, például a parádésan lemodelezett viktoriánus Londont, de a felszín alatt az immáron nyolcéves játékmenet döcög, megkötve a fejlesztők kezét, unalomra kárhoztatva a játékosokat.

Nem egy, hanem kettő

Az 1860-as évek végén járunk, az ipari forradalom füstjébe burkolózott London a Templomosok igája alatt nyög, az Asszasszin testvériség viszont csak ül a babérjain. A tehetetlenséget látva egy ikerpár (Jacob és Evie Frye) úgy dönt: saját kezükbe veszik az irányítást, és felszabadítják brit fővárost. Az eddig sosem látott helyszín mellett a Syndicate egyik újdonsága, hogy ezúttal két főhős irányítható (az egyikük ráadásul nő), akik között szinte bármikor szabadon válthattam a játék során.

Már nem csak egyetlen orgyilkost irányíthatunkForrás: Ubisoft

A két karakter nemcsak nemben, de habitusban, és elvileg képességeiben is különbözik - kár, hogy az utóbbi kimerül 3-3 olyan megvásárolható tulajdonságban, ami csak az egyik vagy a másik fél számára érhető el. Evie a lopakodásban jeleskedik, míg Jacob a harcban, de ezek a sajátosságok annyira nem jelentősek, hogy valóban eltérő játékstílust eredményezzenek.

Ennek ellenére, ha tehettem, végig Evie-t irányítottam, a Ubisoft ugyanis ismét egy olyan férfi főhőssel állt elő, egy nagypofájú nyikhajjal, akit minden jóérzésű játékos öt perc után csapna arcon egy szívlapáttal.  Viszont hiába adott a választás lehetősége, a fickótól nem tudtam végleg megszabadulni, lévén vannak olyan sztoriküldetések, amit csak az előre meghatározott karakterrel hajthattam végre.

Továbbra sem szerepjáték

A széria korai részeiben a karakterünk a történet előrehaladtával automatikusan vált egyre erősebbé és ügyesebbé, a tavalyi Unityben viszont a fejlesztők próbálták kicsit szerepjátékos irányba tolni a fejlődést, a játékosokra bízva, hogy milyen tulajdonságokkal ruházzák fel hősüket.

Az elképzelés dicséretes, gyakorlati haszna viszont alig volt az új rendszernek,  hiszen a végigjátszás során szép lassan minden képességet be lehetett zsákolni, specializálódásra esély sem volt, végeredményben minden játékos ugyanolyan karakterrel rendelkezett. Viszont a fapados, ezen formájában kissé értelmetlen fejlődési rendszer a Syndicate-ben is visszatért.

A lovas kocsikkal GTA-vá változik a játékForrás: Ubisoft

A teljesített küldetések után tapasztalati pontokat kapunk, 1000 után jár egy képzettségi pont, amit egy fejlődési fa három ágán (harc, lopakodás, ökoszisztéma) lehet elkölteni különböző képességekre (nagyobb sebzés, több életerő, zárfeltörés stb.). Minél több pontot költünk, annál magasabb szintre lépünk, és így válik elérhetővé minden egyes választható opció.

Ha valaki csak a sztorit és felvehető küldetések mindössze 10 százalékát oldja meg, akkor a vége feliratig simán begyűjthető minden lehetőség, így az egésznek ismét annyi az értelme, hogy a korábban bevált módszer helyett én dönthettem el, hogy milyen sorrendben szedem össze a rám váró képességeket.

Ezt csináljuk már nyolc éve

A fejlődési rendszer egyszerű, mint a szög, de nem lenne ezzel baj, ha a történet és a játékmenet szórakoztató volna. Jacob bicskanyitogató személyiségét leszámítva a sztorival nem volt gondom, a jól bevált sablonok ellenére szódával elmegy, ráadásul most is összefutottam a valóságban is létezett személyekkel: Charles Dickens, Karl Marx, Charles Darwin és Viktória királynő kérte a segítségem, de már úton van a Hasfelmetsző Jack-es kiegészítő is.

Ami kiábrándító, az maga a játékmenet, ami lényegében semmit sem mozdult előre a Unityhez képest.

A végső cél London felszabadítása, konkrétan hat kerületet (plusz a Temzét) kell megtisztítani, és ezt ugyanolyan küldetések ismételgetésével érhetjük el: szabadítsuk fel gyerekmunkásokat, kapjuk el a templomosokat, gyengítsük meg a bandákat, raboljunk el valakit, likvidáljuk az adott terület főkolomposát. Emellett persze még ott van a történet is, a maga feladataival, amik helyenként ugyan ötletesre sikerültek, de óriási változatosságra és meglepetésekre azért itt sem lehet számítani.

A szereplőkkel szinte lehetetlen megbékélniForrás: Ubisoft

A baj éppen az, hogy egy-két kivételtől eltekintve a küldetések megoldása semmit nem változott a 2007-es első rész óta. Bejutunk valahová, vérmérséklettől függően kiiktatjuk az ellenséges elemeket, majd elkapunk egy kiemelt személyt - legtöbbször csak megöljük, jobb esetben elraboljuk, ami egy kicsit már melósabb feladat. Ezt színesítik néha vonatok, fogathajtás, meg a béna lopakodás, de alapjaiban semmit nem változott a játék, és ez már a bevezető küldetések közben ásításra ingerelt.

A harcrendszer továbbra is két gomb felváltva nyomkodását jelenti, a Unityben debütált nevetségesen gagyi osonós szisztéma (guggolva nehezebben vesznek észre bennünket, odasimulunk a falakhoz) semmit nem fejlődött, és ami igazán fájó, hogy ellenféltípusból is nagyjából öt akad. A küzdelmek kihívása pedig kimerül annyiban, hogy a durvább területeken több életerejük van a gazfickóknak, így csak a drága pénzért megvásárolt, vagy az általam késztett jobb fegyverekkel tudtam rendesen megsebezni, majd kiiktatni őket.

És akkor az újdonságok

London és az ikrek mellett persze más újdonságokat is tartogat a Syndicate, bár ezek a játékelemek csak akkor tűnnek majd frissnek, ha az elmúlt éveket egy áram nélküli barlangban töltöttük. A brit főváros hatalmas, ráadásul széles sugárutak keresztezik, így az épületek folyamatos megmászása és a tetőkön való szaladgálás nem csak időigényes, de egy idő után kifejezetten fárasztó is. Ezen segít a Syndicate két nagy dobása - mondhatnánk azt is, hogy a Syndicate két nagy lopása.

London nagyon szép, a játék nem ér fel a városhozForrás: Ubisoft

Az egyik újdonság, hogy a város már tele van lovas kocsikkal, amiket a GTA-kból ismert módon bármikor el lehet kötni, és a lovak közé csapva gyorsan letudhatjuk a nagyobb távokat, illetve lesznek járművekhez kapcsolódó küldetések is (üldözés, rablás stb.). Szekérhajtás már az Assassin’s Creed II-ben is volt, igaz csak alkalmi jelleggel, így a szérián belül ez tényleg egy újfajta lehetőség.

Játékosként mégsem ájultam el tőle, mivel tényleg lejárt lemezről van szó, másrészt a megvalósítás, konkrétan a járművek fizikája egészen nevetséges, főleg mikor a burleszkbe illő üldözésekre kerül sor. Chaplin és a Marx fivérek öltek volna azokért a jelenetekért, amiket egy-egy utcai hajsza során hoztam össze...

A Syndicate másik nagy dobása a kötélvető, amit nagyjából egy órányi játék után kaparintottam meg, és kiküszöbölhettem vele a folyamatos falmászást és az épületek közti ugrabugrálást. Használata egyszerű: egy kötél kilőhető a tetőre, vagy kifeszíthető két épület között, és egy apró szerkezetnek hála már suhanhatunk is felfelé vagy át az utcák felett.

A grafika tényleg nagyon szép, jól mutatja az új konzolok erejétForrás: Ubisoft

Ha az ötlet ismerős, az nem a véletlen műve, hiszen hasonló már szerepelt az Assassin’s Creed: Revelationsben is, de a fejlesztők valójában a batmanes Arkham-játékok grapling hookját másolták le pofátlanul. A különbség csupán annyi, hogy az itteni eszköz használata egyáltalán nem állt úgy kézre, mint a Gothamben talált verzió.

Néha hosszú másodpercekbe telt, mire a gép felajánlja azokat a pontokat, ahová kilőhettem a kötelet, és hiába tudtam megállni a kötélpálya bármely pontján, vagy leugrani róla a megfelelő pillanatban, egyáltalán nem tudtam olyan rugalmasan és gyorsan közlekedni vele, mint ahogy azt a konkurenciánál már megszoktam.

Tartalom és unalom

Amikor az Assassin’s Creed II-vel, vagy az általam legjobb résznek tartott Brotherhooddal játszottam, akkor megszűnt a világ, órák, esték röppentek el egy szempillantás alatt, úgy kellett elszakítanom magam a játéktól, hogy egyek, aludjak vagy munkába induljak.

Ezzel szemben a Syndicate-tel sosem tudtam egy óránál többet játszani.

Megoldottam egy küldetést, és nem volt kedvem belekezdeni egy hasonlóba. Frusztrált, hogy a sokszor idegesítő irányítás alig fejlődött öt év alatt, untam az egy kaptafa harcokat, és hiába imádom Londont, nem leltem örömöm a felfedezésében. Ugyanazt kellett csinálnom, mint tavaly, vagy mint három éve, csak most új textúrák között, lovas kocsikkal megbolondítva.

A harc még most is két gomb nyomkodását jelentiForrás: Ubisoft

Pedig tartalom van dögivel: csak a sztoriküldetések felgöngyölítése egy tucat órát vesz igénybe, rengeteg a mellékküldetés, gyűjthető vackok mindenfelé, eszközkészítés, szervezhetünk magunk köré bandát, fejleszthetjük az embereinket, titkos helyeket kutathatunk fel, ruhák, felszerelések, fegyverek garmadája várja, hogy megszerezzük őket.

De hiába, ugyanis az Assassin’s Creed: Syndicate játékmenete annyira monoton, annyira kevés benne a valódi újdonság, annyiszor csináltam már végig ugyanezt a korábbi részekben, hogy egyszerűen semmi nem motivál a küldetések befejezésére.

Az Assassin’s Creed-sorozat válságban van:  az alapok nem változnak, a széria képtelen megújulni, csak a külcsín változik és a helyszín, a játékmenet pedig egy helyben toporog. Szükség lenne egy jókora szünetre, egy teljesen új alapokra helyzett játék megalkotására, mert az, amit a Syndicate nyújt, nagyon kevés ahhoz, hogy órákat/napokat öljek London felszabadításába.

Az Assassin's Creed: Syndicate PlayStation 4-re és Xbox One-ra kapható. A PC-s változat november 19-én jelenik meg.

Még több videojáték az Origón: