Máris jön az új BlackBerry

BlackBerry, mobil
Vágólapra másolva!
Bár a BlackBerry első androidos okostelefonja még csak ebben a hónapban jelent meg, már megnézhetjük a következő, Vienna kódnév alatt készülő telefon képeit.
Vágólapra másolva!

Még csak nemrég jelent meg a Blackberry első androidos okostelefonja (hazánkban november végétől kapható), a cég úgy tűnik, addig üti a vasat, amíg meleg. A CrackBerry nevű oldalon megjelentek a második, Vienna kódnév alatt rejtőző androidos modell képei.

A specifikációkról egyelőre nem tudni semmit, csak a korai formatervekről láthatunk képeket.

Így fest a második androidos BlackBerry-telefon Forrás: CrackBerry

Ez alapján viszont úgy tűnik, hogy a cég a régi vágású BlackBerry rajongók kedvére próbál tenni. A készülék visszatér a hagyományos formákhoz, a Priv kicsúsztatós billentyűzete helyett a megszokott kiosztást ígérik.

A képek alapján

a billentyűzet hasonló méretű lesz, mint a Priv modellé,

ám a képernyőméret kisebbnek tűnik. A készülék egyik névjegye valószínűleg az lesz, hogy az alsó sarkak lekerekítettek, míg a felsők nem.

Az első androidos készülék, a Blackberry Priv november végétől kapható Magyarországon, 280 ezer forintért.