Saját csevegőappot dobott ki a PlayStation

sony playstation network
Vágólapra másolva!
Megjelent mobilra a PlayStation saját üzenőalkalmazása, a PS Messages. Ahogy a Facebooknál a Messenger, itt is külön vált a csevegőprogram. Így bárhol üzenhetünk a játékostársaknak.
Vágólapra másolva!

Saját chat appal örvendezteti meg játékosait a Sony. A PlayStation Messages célja, hogy a PlayStation-hálózat (PSN) felhasználói akkor is egyszerűen beszélgethessenek egymással, ha távol vannak a játékkonzoltól.

A megoldás a Facebook Messengerhez hasonló: bár telefonokra eddig is volt külön PlayStation app, amin keresztül beszélgethettek a PSN-felhasználók, a csevegés most egy saját, dedikált appban folytatódik tovább. Így vált ki a Messenger is a közösségi oldalból.

A Facebook Messengeréhez hasonló, egyszerű kék-fehér felületet kapott az app. Forrás: Origo

Az alkalmazás azt nyújtja, amit a legtöbb mai csevegőprogram: lehetőség van szöveges üzenetek mellett hangfelvételek és fotók küldésére. Jelzi, hogy melyik barátunk érhető el online, és hogy éppen mivel játszik.Velük csoportosan is beszélgethetünk, és

akár 100 főt is meghívhatunk

egy ablakba.

Egyedi, videojátékos témájú matricákat is küldhetünk, amelyek a Sony olyan exkluzív címeiből készültek, mint a Little Big Planet, a The Last of Us, vagy a God of War.

Az alkalmazás már letölthető a Google Play Store, és az App Store áruházakból.