Újjáéled a Samsung-Apple harc

2015.12.29. 19:23

Az Apple képtelen abbahagyni a Samsung heccelését: a már megítélt 548 millió dollár mellé még 180 milliót követel a dél-koreai vállalattól.

Egy héttel azután, hogy a Samsung 548 millió dollárt (157 milliárd forintot) fizetett az Apple-nek, amiért szabadalmat sértett, Tim Cook-ék további 180 millió dollárt követelnek a dél-koreai cégtől.

Sokszor volt már így

Három éve húzódik a két mobilgyártó közti vita. A bíróság még 2012-ben 930 millió dollárnyi kártérítést ítélt meg az Apple-nek, aki olyan szabadalmai felhasználásáért perelte a Samsungot, mint a kétujjas képnagyítás, az egyujjas görgetés, a Home gomb, és a lekerekített sarkak.

Ezt sikerült több évnyi pereskedés után majdnem felére alkudni a bíróságok idei döntése alapján.

És Ön, látja az 548 millió dollárt érő hasonlóságot?Forrás: AFP/Jung Yeon-Je

A Samsung persze nem hagyta annyiban az 548 millió dolláros ítéletet: az amerikai Legfelsőbb Bíróságnál fellebbezett, arra hivatkozva, hogy a jogszabály nem illeszkedik a modern időkhöz, és elfojtja a versenyt.

A legfelsőbb bíróság az 1800-as évek óta nem foglalkozik termékek külsejével kapcsolatos szabadalmi perekkel, így kérdéses még, hogy elvállalja-e az Apple és a Samsung maratoni ügyét.

Az Apple azonban nem ült a babérjain: további 180 millió dollárnyi kártérítést kért. Azt állítják, az említett szabadalmakat öt további Samsung-mobilnál használták fel a 2012-es ítélet után. Vagyis a dél-koreaiak nem hagytak fel az iPhone-ok koppintásával.

Samsung - Apple harc