Idén minden testrészünk beköltözik a virtuális térbe

ces2016 intel
Vágólapra másolva!
Még csak éppen elkezdték belakni a CES expó területét Las Vegasban. Az már most látszik, hogy sok lesz az okoskütyü, szinte nem marad olyan testrészünk, amit ne vihetnénk be a virtuális valóságba, de a divat is forradalom előtt áll. Ezt látta az Origo kiküldött tudósítója az elektronikai kiállítás 0. napján.
Vágólapra másolva!

Las Vegas hétfőn még úgy nézett ki, mint egy hangyaboly: az utolsó nagy hajrá közepette épültek a standok. Ugyan kedden már csitult a helyzet, és az első nagy bejelentések is lezajlottak, a standok sok helyütt még képviselő nélkül, üresen álltak.

A magyar stand építése után körútra indultam, hogy megnézzem, mi a helyzet a CES kütyüexpó többi kiállítójánál.

Az első benyomások alapján nyilvánvaló, hogy

az idén már nem marad egy olyan tárgy sem, amit ne lehetne okossá tenni, vagy ne okosították volna fel

a fejlesztők. Láttunk "okos" szörfdeszkát, zuhanyt és ágyat is a kiállítótérben.

Minden szenzor egybe

A Brainsomeness éppen ezen dolgozik: Brain One nevű kütyüjük a cég állítása szerint az összes fontos szenzort egy készülékbe zsúfolta. Legyen szó sportolásról, diétáról vagy bármilyen más tevékenységről, a mobiltelefon méretű műszer biztosan méri a teljesítményt. Hordhatjuk táskában, de zsebre is vághatjuk.

Van benne GPS, giroszkóp, barométer, hőmérő, mikrofon, wifi, 4 gigabájt memória, erős akkumulátor. Android-alapú szoftvert kapott. Víz- és ütésálló.

Az összes szenzor egy helyen Forrás: Origo

Felbolydult a világ, Amerika legalábbis biztosan. Teljes egészében megváltoztathatja az életünket, hogy mit mutatnak be az óriási területen fekvő vásáron.

Ugyanakkor számos olyan kiegészítő van, amin már most jót mosolygunk: a hasztalan, értelmetlen kütyük, amiknél az a kérdés jut azonnal az eszünkbe:

ezt vajon tényleg megveszi majd valaki?

Remek példa rá az okostelefonokhoz készült kiegészítő, amelynek hála 2016-ban már nem kell aggódni amiatt, ha elejtjük a telefont, miközben kávét veszünk.

Kávé és telefon egy kézben egy apró kiegészítővel Forrás: Origo

A sport mellett a divatiparra is lecsap a CES. A swaroskis Huawei okosóra után nem kétség, hogy a ruhákat is hamarosan okoscérnaszállal szövik majd.

Ezzel meg is oldódott az emberiség legnagyobb problémája,

ez után már a Marsa jutás sem lehet kérdéses. Nincs többé össze nem illő cipő és táska, ha bármikor megváltozik a cipő színe.

A Choose cipői színt váltanak, bármilyen ruhát veszünk fel hozzá Forrás: Origo

Hörcsög a kerékben

A Marsra szállás előtt azért akadhatnak még gondok. Például hogyan bírják ki addig az okostelefonok, amiknél nem sikerült megoldani egyelőre, hogy egy, maximum két napnál tovább működjenek töltés nélkül. A kijelző egyre nagyobb, a processzor egyre erősebb, a felbontás olyan magas, hogy nem is értjük, minek ilyen kis kijelzőbe, de

az akkumulátorforradalom még várat magára.

Az Ampymove startup ezért azt találta ki, hogy egy óra futásért cserébe kapunk 4 órányi energiát. Így egyszerre ösztönöznek egészséges életmódra, és mint hörcsög a keréken, termeljük a mobilnak az energiát.

Minél többet futsz, annál jobban feltöltődik a telefon Forrás: Origo

Virtuális robbanás

Az Oculus Rift, a Facebook sisakja szerdától már előrendelhető. Akik Kickstarteren támogatták a kampányt, ingyen kapják meg a végleges terméket.

A HTC pedig bemutatta a Vive sisak második fejlesztői verzióját. A tajvani gyártó azt ígéri, áprilisban már megvehetjük az eszközt. Az első külföldi visszajelzések azt mutatják, a HTC ezzel komolyan berobbanhat a VR-piacra, maga mögé szorítva az összes többi próbálkozót.

(A Google rúghatna labdába még a Google Glass szemüveggel, de ott pár képen kívül nincs új információ. A Microsoft HoloLens pedig előbb megy az űrbe, mint a boltok polcaira.)

A test átkerül a virtuális térbe

A HTC sisakja kapott egy kamerát, ezzel a külvilág, a valós környezet tárgyait ránthatjuk be a virtuális térbe. Ahogy a kiegészítők segítségével nem kell hozzá kontroller, a kezünkkel irányíthatjuk az appokat.

Jól látszik, hogy lassan már nem lesz olyan testrészünk, ami ne kerülhetne be a virtuális valóságba. És ezzel eldőlni látszik, hogy

a jövő embere nem robotokkal fog szeretkezni,

hanem felvesz majd magára egy szemüveget.

Rengeteg gyártó mutat be virtuális eszközöket, idén végre robban ez a piac Forrás: Origo

A CES kiállítótere tele van VR-eszközökkel, kiegészítőkkel. Az egyikkel a kezet lehet átvinni a virtuális valóságba, a másikkal

a test több pontja is feltérképezhető.

A szenzorok pedig továbbítják az adatokat a sisakoknak.

A Samsungnak is lesz erre megoldása. A Gear VR-hoz egyre több kiegészítő érkezik majd. Nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy vajon a kis cégek, vagy az óriások győznek-e a versenyben.

A Samsung Gear VR kiegészítőivel a kéz is belekerül a virtuális térbe Forrás: Origo

Az érzékszervek is "okosodnak" idén. Nem csak a kutyák kiváltsága lesz a jó szaglás.

Egy okosorral bármelyik szülő kiszagolhatja, ha a gyerek sunyiban cigit lopott a táskából,

vagy egyéb tudatmódosító szerrel élt. Kérdés, hogy veszi ki magát, ha a bizalom helyett kémkedésre adjuk fejünket?

Az okosorr szenzorai által mért értékeket a telefonra továbbítja Forrás: Origo

Gyerekmobil

Ha már gyereknevelés: a kicsi gyerekekkel való kapcsolattartásra is egyre több lehetőség van.

Nem feltétlen kell egy több százezres okostelefont adni a gyerek kezébe,

ahogy az sem baj, ha nem jutottunk be egy Prezi óvodába, vagy olyan intézménybe, ahol a játékok mellé egy DIOO számítógép is került.

A Yipyap létrehozta az első bluetoothos telefont gyerekeknek. A Pipsqueak úgy csatlakozik a szülő telefonjához, mint a headsetek, vezeték nélküli fülhallgatók. A 3-8 éves korosztálynak ajánlják a gyerekmobilt.

Ez egy gyerekeknek szánt okostelefon Forrás: Origo

A készülék olcsó, és az okostelefonok legfőbb funkciót tudja. Megadhatjuk a rokonok, barátok telefonszámait, amit a szülő telefonjának hálózatát használva tud hívni a gyerek. Játékok vannak a kütyün, zenét lehet hallgatni, ahogy akár videót is lehet nézni a 2,4 colos kijelzőn.

Legnagyobb hátránya viszont, hogy

GPS-t már nem tartalmaz,

így ha a gyerek elhagyja a biztonságos, Bluetooth által elért zónát, akkor már nem látjuk, merre van.

A Childangel azonban ezt is megoldja nekünk. A cég állítja, ez a legkisebb, és legfejlettebb hordható kütyü, amivel nyomon követhetjük, merre jár csemeténk.

Ez pedig egy gyerekkövető, hogy mindig tudják a szülők, merre van a rosszcsont Forrás: Origo

Robotharc

Az amerikai védelmi minisztérium kutatásfejlesztési ügynöksége (DARPA) minden évben megtartja a terminátorok harcát. Így látható, melyik fejlesztés,

melyik robot milyen erős, miben ügyes, mit is tud.

A legtöbb gép soha nem kerül kereskedelmi forgalomba, vagy egyszer majd kormányok és mamutvállalatok vásárolják fel őket különböző célokra.

A CES se hagyhatja ki a lehetőséget, hogy ne mérkőzzenek meg a robotok. A Zozbot azt ígéri, a robotharc hajnalát hozzák el: egy olyan megfizethető felületet, amellyel bárki játszhat, akinek van okostelefonja.

A robotot különböző modulokból tették össze, így százféleképp átalakítható, attól függően, mire akarjuk használni. A lehetőségek tárháza végtelen, csak a képzelet szab neki határt.

Forrás: Origo

Aki viszont magyar roboton gyakorolná tudását, az szerezzen be Codie oktatórobotot. Ezzel rögtön programozni is megtanulhatunk játékosan. A kis tank hamarosan a Telekom üzleteiben is kapható lesz.

Magyar idő szerint szerda éjjel elrajtol a CES, nemcsak az újságírók, de a nagyközönség előtt is megnyitja kapuit. Kíváncsian várjuk, milyen termékekkel rukkolnak elő a kiállítók a standokon.

A CES kütyüexpón kinn van az Origo tudósítója, aki a legfrissebb hírekkel jelentkezik. Kövesse Facebook-oldalunkat, hogy ne maradjon le semmiről!