Így tud egyszerre két műsort nézni a tévén a család

Samsung okostévé
Vágólapra másolva!
Remek találmányt mutattak be az idei CES kütyürendezvényen, többé nem fog összeveszni a távirányítón a család.
Vágólapra másolva!

Már létezik az eszköz, mellyel végre úgy nézhetünk egyszerre különböző csatornákat a tévén, hogy senkinek nem kell lemondania a hangról, és a látványról. Az Audio Spotlight nevű találmány lényege, hogy osztott képernyős tévéadás esetén

mindkét néző lássa, és hallja is az adást, úgy, hogy a másikat ezzel ne zavarja.

Az Audio Spotlight tulajdonképpen ahhoz hasonlóan küldi a nézőnek a hanghullámokat, ahogy a fénysugarak terjednek. Ez azt jelenti, hogy

csak az hallja meg az adott hangot, aki a hullámok útjában van,

a körülöttük lévők nem. Ilyen módon az egyik hangszóró csak a kanapé bal oldalán ülő embernek szólna, a másik pedig a jobb oldalon ülőnek: mindkét fél tökéletesen hallja a saját műsorát, a másikét pedig egyáltalán nem.

Az Origo tudósítójának természetesen muszáj volt kipróbálnia ezt a nappali időtöltést forradalmasító találmányt, és ahogy az látszik, az Audio Spotlight nagyszerűen működik. Kérdés, mennyire marad élvezetes így a szórakozás, ha fele méretben kapjuk meg a látványos akciófilmet.

A CES kütyüexpón kinn van az Origo tudósítója, aki a legfrissebb hírekkel jelentkezik. Kövesse Facebook-oldalunkat, hogy ne maradjon le semmiről!