Jó estét, ön túl sokat tud!

2016.02.14. 19:36

Az ufójelenségek egyik legkülönösebb kísérősztorija a fekete ruhás látogatóké, akik megpróbálják rávenni a szemtanúkat, hogy tartsák magukban a látottakat. A Hollywood által akcióvígjátékká változtatott történet azonban a valós beszámolók szerint koránt sem vicces: ezek a magukat kormányembereknek kiadó férfiak akár a halálos fenyegetéstől sem riadnak vissza. Az is lehet persze, hogy a feketeruhások csupán mítoszok, sőt egyes kutatók szerint az öltönyös, keménykalapos alakok megjelenése pontosan olyan, mint amikor az ördög kopogtatott egy-egy középkori vályogház ajtaján. Meg úgy egyáltalán, hogyan tűnhetnének el nyom nélkül a sokszor hatvanéves autókat vezető, a feltűnést még véletlenül sem kerülő ügynökök?

1980 novembere volt, egy szeles, esős este. Peter, az akkor 27 esztendős tanársegéd épp a Pennsylvaniai Egyetem könyvtárában kutatott. Megígérte egy barátjának, hogy segít anyagot gyűjteni egy repülő csészealjakról szóló értekezéshez.

Őt magát nem igazán érdekelte a téma, még néprajzkutatói mivoltában sem. Sőt az esti olvasgatás sem volt épp az ínyére, szerette volna gyorsan letudni az egészet.

Egyszer csak arra lett figyelmes, hogy a szemben lévő asztalnál egy magas, öltönyös férfi bámulja meredten.

A fekete ruhások bárhol, bármikor felbukkanhatnak - legalábbis a legenda szerintForrás: AFP/Jewel Samad

Próbálta figyelmen kívül hagyni, de az idegen nem tágított, így végül felnézett a könyvből, és szemügyre vette a hívatlan vendéget. Különös figura volt: fekete öltönyt és csillogó bőrcipőt viselt, ám ezeken egy gyűrődés nem sok, annyi sem látszott. Bőre kreol volt, testalkata sovány - Peter meg mert volna esküdni rá, hogy a kelleténél legalább két-három számmal nagyobb öltönyt hord.

Mit olvas?" - kérdezte az ismeretlen.

Peter elmondta, hogy a repülő csészealjakról talált egy könyvet, azt forgatja. Mivel azonban rövidre akarta zárni a beszélgetést, hozzátette: nem tudja, léteznek-e a kötetben bemutatott repülő szerkezetek, és nem is érdekli. Csak egy barátja kedvéért foglalkozik velük.

A repülő csészealjak a 20. század legfontosabb ténye, és magát nem érdeklik?!"  - csattant fel a férfi.

Peter eddig azt hitte, csak egy unatkozó, kicsit kattant látogatóval van dolga, ez a heves reakció azonban megijesztette. Úgy érezte, oka van félni az öltönyöstől, akinek merev, fagyos tekintete mintha nem evilági gondolatokat rejtene.

A fekete ruhások a beszámolók szerint ritkán érkeznek egyedül, de azért előfordulForrás: AFP/2012 Getty Images/Justin Sullivan

Megpróbálta megnyugtatni a férfit, mondván: nem úgy gondolta, csak sok dolga van, és eddig nem gondolkodott ezen az egészen, de majd most. Az idegen felállt a székről, mereven Peterhez lépett, kezét a vállára tette, majd azt mondta:

Sok sikert a céljához."

Majd elment. Peter egy ideig nem mert megfordulni, úrrá lett rajta a rettegés. Biztos volt benne, hogy ez a férfi nem egy hétköznapi könyvkedvelő volt. Pár perc után felpattant a székéről, hogy megkérdezzen valakit a férfit illetően, de az imént még szinte teli könyvtárban egy lelket sem talált.

Még a recepción sem ült senki.

Mély levegőt vett, visszament a helyére, és ücsörgött ott egy órát. A szíve a torkában dobogott, szédült, olyan érzése volt, mintha csak álmodta volna az egészet. Miután megnyugodott, újra körüljárta az épületet, amely ismét dugig volt kötetekbe mélyedt egyetemistákkal.

Váratlanul érkeznek

A fenti történet főszereplője nem akárki, hanem Dr. Peter M. Rojcewicz néprajzkutató és szociológus, több amerikai magánegyetem tanára és dékánja, illetve azon kevés elismertnek mondható szakemberek egyike, akik nem legyintenek nevetve a fekete ruhás (angolul "men in black", röviden MIB) látogatókról szóló sztorikra.

Bár látszólag kormányügynökök, a hivatalos szervek tagadják a fekete ruhások létezésétForrás: AFP/2012 Brendan Smialowski/Brendan Smialowski

Rojcewicz hosszú ideig senkinek sem beszélt a fent taglalt esetről, igaz, több kutatásában is felhasználta azt, csak mindig álnéven írt róla (bizonyos Michael Elliotnak tulajdonította a történteket). És hogy miféle kutatásokban? Természetesen néprajzzal kapcsolatos munkákban: Rojcewicz húsz éven át keresett fel olyan embereket, akik állításuk szerint találkoztak fekete ruhásokkal.

A történetek gyűjteménye a 40-es éve második fele (tehát nagyjából a Roswell-incidens időszaka) óta csak duzzad és duzzad. A forgatókönyv az esetek többségében úgy fest, hogy valaki lát egy ufót, aztán hazamegy, és még mielőtt bárkinek elmesélhetné, hogy mi történt vele, megjelennek az ajtóban ezek a jópofa ügynökök.

Mindenféle igazolványokat mutogatnak (az FBI, a CIA, vagy leggyakrabban az amerikai légierő, azaz a US Air Force azonosítóját), majd megkérik a szemtanút, hogy legyen olyan jó fej, és senkinek ne beszéljen az esetről. Ha mégis így tesz, akkor kénytelenek lesznek visszajönni, esetleg meglátogatják a családját, a távoli nagynénjét, vagy a szomszéd csajt, aki tetszik neki - mindezt úgy, hogy utóbbiról sosem beszélt senkinek.

A számtalan feljegyzett eset során a szemtanúk nemcsak fenyegetésekről számoltak be, hanem bizarr viselkedésről is. A fekete ruhások külseje gyakran szokatlan, nincs testszőrzetük (még szemöldökük sem), akcentussal beszélnek, robotszerűen mozognak, nem izzadnak a nagy melegben, és nem fáznak a kegyetlen fagyban - ezek után csak hab a tortán, hogy ’53-as Cadillackel járnak, mindent tudnak a szemtanúk magánéletéről, és pont olyan váratlanul tűnnek el, mint ahogy érkeznek.

A fekete ruhások vagy egy ilyen Cadillackel érkeznek...Forrás: Supercars.net

Ja, igen, és a fenyegetéseiket sosem váltják be.

Ha így lenne, akkor a világ nem is tudhatna a fekete ruhásokról, márpedig a befenyített tanúk szinte minden esetben telekürtölik esetükkel a sajtót, néha egyenesen a rendőrséghez fordulnak. Ez alapján úgy tűnik, hogy a sötét zsaruk nem túl hatékonyak. Már ha léteznek, erre ugyanis nincsen bizonyíték.

Senki sem veszi komolyan

Sőt épp ellenkezőleg! A jelenséget először Gray Barker ufókutató írta le a They Knew Too Much About Flying Saucers ("Túl sokat tudtak a repülő csészealjakról") című könyvében. A kötet hamar népszerű olvasmánnyá vált, máig alaptétele az ufóirodalomnak, Barker pedig ezzel együtt ismert és kedvelt szerző lett, akiről a rajongói nem tudták, hogy valójában szkeptikus.

Csak pár közelállónak mesélte el, hogy a könyvben olvasható történetek nagy része fikció, a fekete ruhásokat ő találta ki, és esze ágában sincs komolyan venni az ufótémát: csupán keresni szeretne rajta, semmi több.

Barker halála után John Sherwood nevű írótársa jegyzett egy cikket a Skeptical Inquirer című, az amerikai szkeptikus társaság által kiadott magazinban. Eszerint Gray jól mulatott a könyve kiadása után minden bokorban fekete ruhásokat látó ufószemtanúkon, és ha még élne, minden bizonnyal örülne neki, hogy az általa kitalált karakterek egy vicces akciófilm-széria szereplőiként végezték Hollywoodban.

... vagy titokzatos, hangtalannak mondott, fekete helikopterekkelForrás: AFP/Peter Dejong

Sherwood "mítoszgyárosként" emlegeti 1983-ban elhunyt barátját: a tanúk elhallgattatására küldött fekete ruhás nyomozók önálló életre keltek.

Vagy mégis?

Érdemes megjegyezni azonban, hogy habár a legtöbb furcsa történet a képzelet szüleménye, a kormány egy időben valóban próbálkozott az ufópánik visszaszorításával. Gerald K. Haines hírszerzést kutató történész a CIA-nek írt tanulmányában feltárja, hogy az 50-es és 60-as években a légierő igenis tartott tőle, hogy egyes szemtanúk fontos információkat szivárogtathatnak ki a hadsereg titkos fejlesztéseiről, például a kémrepülőgépekről.

Ergo lehetséges, hogy ha fekete ruhásokkal nem is, a kelleténél rámenősebb nyomozókkal összefuthattak az ufót kiáltó amerikaiak.

Ennél merészebb feltételezés, hogy a fekete ruhások valójában pont az ufótéma elmélyítésén ügyködő konspiránsok voltak - márpedig egy 2014-es dokumentumfilm pontosan ezt állítja. A Mirage Men egy Richard Doty nevű bűnbánó hírszerzőtiszt története, aki állítása szerint a kormány megbízásából évtizedeken át vezetett félre ufókutatókat.

Társaival mindenféle fals dokumentumokat és féligazságokat terjesztett, ezzel egyre jobban elterelve a figyelmet a kormány valóban titkos projektjeiről. A csoport, amelynek dolgozott, kifejezetten örült neki, amikor olyan pletykák kapták fel a fejüket, miszerint a szovjet vezetés elhiszi: az amerikaiak idegen technológiákhoz jutottak hozzá.

Lehetséges, hogy az egész csak félrevezetésForrás: Origo

Dotyék tevékenysége alaposan felkavarta a repülő csészealjak rajongóit, sőt egy Paul Bennewitz nevű üzletembert és amatőr ufókutatót szó szerint az őrületbe kergetett a folyamatos dezinformálás: egy idő után szentül hitte, hogy a kormány az életére tör, amiért tudja az igazságot a földönkívüliek állítólagos megszállásával kapcsolatban.

Lehetséges volna?

A fekete ruhásokról szóló klasszikus történetek persze a fentiek ellenére is csak gyűlnek és gyűlnek. A tanúk állítják, hogy a különös ügynökök néha nem is tűnnek embernek, a fejükben olvasnak, és hangtalan helikopterekkel vagy nyomokat nem hagyó autókkal közlekednek.

A találkozás után sokan panaszkodnak rosszullétre vagy ideiglenes emlékezetkiesésre - utóbbi elemet bővítette tovább a Men in Black - Sötét zsaruk című film legendás neutralizáló kütyüje, ami az alany szemébe villantva törli az illető emlékezetét, sőt egy rövid ideig hamis emlékekkel is pótolhatóvá teszi a kiesett perceket. (Például hogy nem is ufót látott, hanem a Vénusz fényét, és hogy a két fekete ruhás is csak sima villanyszerelő volt.)

Bár hihetetlennek tűnhet, ez az eszköz nincs messze a megvalósulástól.

A Kaliforniai Egyetem munkatársai 2014-ben sikeresen törölték egerek memóriáját, méghozzá fényvillanással. Igaz, a szóban forgó fényt egy kábellel vezették a rágcsálók agyába, közvetlenül célozva meg az épp aktív neuronokat, amik ráadásul egy génmódosításnak köszönhetően zöldesen izzottak, miközben az állat használta őket. Van tehát még idő a valódi neutralizáló megjelenéséig, az elmélet viszont, miszerint a fény képes alaphelyzetbe állítani az agysejteket, bebizonyosodott.

A neutralizáló a Men in Black-filmek egyik legnépszerűbb kütyüje - és már nincs messze!Forrás: Origo

A történetek többi aspektusa sem lehetetlen.

A már említett Cadillac például még most is gyakori veteránautó, és bár egyes tanúk szerint a különös jármű nem hagy maga után fizikai nyomot, ez nyugodtan betudható az ijedt személyek zavartságának. A fekete ruhások szinte mindig ketten vagy hárman érkeznek, eleinte cseverésznek, majd hirtelen a tárgyra térnek, és bár a legenda szerint anno csak ufót látó embereket kerestek fel, később kutatók, újságírók, sőt ismertebb emberek is összefutottak velük - állítása szerint maga Dan Aykroyd (aki nem csak színész, hanem ufókutató is) is összeakasztotta a bajszát egy alkalmatlankodó öltönyössel.

Az pedig, hogy az ügynökök mindent tudnak valakiről, inkább csak a civileknek meglepő.

A feketeruhás-mítosz megszületése egybevág a hidegháborúval, amikor egy mezei pletyka is elegendő volt ahhoz, hogy az amerikai titkosszolgálat kommunistának bélyegezzen és figyeltessen valakit. A 21. század pedig két lábbal tiporja a személyes titkokat, elég csak a Snowden-botrányra gondolni: távolról akár az NSA embereit is beazonosíthatjuk a Men in Black modern megfelelőiként. Hiszen információkat gyűjtenek a gyanús emberekről, és néha még az előtt tudnak az illető ügyes-bajos dolgairól, hogy beszámolna róluk bárkinek. (Egyébként Edward Snowdennek az idegenekről is elég határozott véleménye van.)

Ráadásul, ha igaz amit Doty állít, akkor a furcsa viselkedés is csupán álca lehet.

Elvégre ön kinek hinne inkább? Egy olyan tanúnak, aki jellegzetes katonai fellépésű ügynökökről számol be, vagy annak az illetőnek, aki szerint a fekete ruhás zavarba jön egy pohár víztől, esetleg monoton hangon beszél, vagy épp gumiból van a bőre? Na, ugye.

Csak egy álom

A legérdekesebb magyarázatot azonban a cikket indító történet főszereplője, Rojcewicz professzor szolgáltatja: szerinte a fekete ruhások a kollektív paranoia "pszichológiai drámajelenségei". Azaz olyan hallucinációk, amelyek egy felfokozott lelkiállapotú egyén legijesztőbb félelmeként manifesztálódnak.

Egy szemtanú rajza az őt meglátogató fekete ruhásokról - csak álom lett volna?Forrás: Origo

A 20. század közepi Amerika kommunista- és ufómániája sokakat hagyott azzal a kellemetlen érzéssel, hogy a hazájuk képtelen megvédeni őket, esetleg pont ellenük fordul (és lám, ez bizonyos tekintetben valóban így volt, elég Victor Marchetti volt CIA-ügynök idevágó könyvét fellapozni, amelyben kifejti, hogy a hírszerzés világában nem az ellenség az igazi veszedelem, hanem pont a civil lakosság).

Ez pedig gyakorta eszkalálódott képzelgéssé, bizarr hallucinációvá. Maga Rojcewicz is úgy véli, hogy a könyvtári találkozó a képzelete szüleménye volt. Nem álmodott, csak vizualizált egy esetet, mert a kelleténél több dolog nyomasztotta egyszerre, és pont egy nem túl nyugodt témát, az ufókat kutatta. Tudományos értekezésében összhangba hozza a fekete ruhásokat a középkori ördögi és démoni látogatókkal: szerinte a jelenség egy és ugyanaz, csak a kulturális háttér fejlődésével megváltoztak a tünetek.

És végső soron a fenti variációk összessége tényleg eredményezhet egy olyan összetett és izgalmas legendát, mint a földönkívüliek tevékenységét mindenáron elnyomó fekete ruhásoké.

Végezetül hadd zárjam a cikket egy személyes élménnyel!

Egyik este egyedül voltam itthon, a lakást csak a monitorom fénye és egy állólámpa világította be. Épp anyagot gyűjtöttem és jegyzeteket írtam ehhez a cikkhez, amikor valaki csöngetett. Megjegyzem, a csengő azóta nem jó, hogy ideköltöztünk a nejemmel (cirka 3 éve), soha nem szól, maximum cirreg, de most rendesen csengett.

Az ajtóhoz mentem, kinéztem a kémlelőnyíláson, és egy sötétben ácsorgó, mozdulatlan alakot láttam. A folyosón mozgásérzékelő világítás van. Ahhoz, hogy ne égjen, hosszabb ideig kell dermedten állni - mivel vaksötét volt, sejthető, hogy az ismeretlen is ezt tette.

A fekete ruhások a kollektív paranoia megnyilvánulásaiForrás: AFP/Mandel Ngan

Kinyitottam az ajtót. A lámpa ekkor sem égett, de az előszoba fénye megvilágította a látogatót: egy fiatal srác volt, aki elhadarta, hogy egyetemisták, és illatmintákról készítenek felmérést a közelgő Valentin-nap miatt. Na mármost, a fiú egyedül volt, a többes számmal így minden bizonnyal más emeleteken házaló kollégáira utalhatott. Viszont nem volt nála semmi, se egy táska, se egy jegyzetfüzet - így inkább nemet mondtam.

Visszaültem a géphez, és rájöttem, hogy milyen nevetséges is volt ez a találkozás. Ugyanakkor a téma miatt felélénkült fantáziám mégis sötétebbre festette a kelleténél - megértettem, hogy az élénk képzelőerő könnyen ejti csapdába az ember pszichéjét.

Egyszóval a veszély elült, én pedig be is fejezem az írást. Főleg, mert pár kedves öltönyös fickó ácsorog az ajtóban. Megyek, beszélek velük, biztos porszívóügynökök.

Még több ufó az Origón: