Haldoklik a Windows Phone

a microsoft felvásárolta a nokiát, nokia, windows phone
Vágólapra másolva!
Elenyésző a Microsoft részesedése az okostelefonok piacán. Egyre kevésbé vonzó a Windows Phone a fejlesztők és a vásárlók számára is.
Vágólapra másolva!

Katasztrofálisan teljesített 2015-ben a Windows Phone operációs rendszer. A Gartner közzétette az utolsó negyedéves elemzéseit, melyekből kiderül, hogy

a tavalyi évben mélyponton voltak a Microsoft telefonjai.

2014 utolsó negyedévében a redmondi óriási még az okostelefon-piac 2,8 százalékát uralta, körülbelül tízmillió eladott készülékkel. Bár már ez az eredmény is gyenge volt, a mostaniak sokkal elkeserítőbbek.

A friss adatok szerint a Microsoft

részesedése már csak 1,1 százalék.

A "maradék" 98,9 százalékot az androidos és iOS-es készülékek teszik ki. A Windows Phone ezért nemcsak a vásárlók, de a fejlesztők számára is egyre kevésbé vonzó.

Szavazzon!

Ön melyik rendszerre esküszik?