Egy menő és kicsi hibridet mutatott be a Huawei

mwc2016 huawei matebook
Vágólapra másolva!
Úgy tűnik, a Microsoft rengeteg hardvergyártót megnyert magának. Az MWC még el sem kezdődödtt, a második hibrid, Windows 10-et futtató laptop-tabletet mutatták be. Az Alcatel után a Huawei rukkolt elő a Matebookkal.
Vágólapra másolva!

Nemcsak az Alcatel készült meglepetés hibrid eszközzel, a Huawei is egy tablet-laptopot mutatott be a Mobil Világkongresszus nulladik napján. A Matebook egy billentyűzetes védőtokkal ellátott tablet, a ház strapabíró alumíniumból készült. Első ránézésre a Microsoft Surface tabletek ugranak be az embernek: főleg a kialakítás és a külső miatt.

A kínai cég elnöke szerint az embereknek elegük van a hagyományos laptopokból: nehezek, nem egyszerű magunkkal vinni, állandóan lefagy, akad, és gyorsan lemerül.

A modern felhasználó pedig sokkal mobilabb ennél.

A Matebook egy 12 colos IPS LCD-kijelzőt kapott, 2160 x 1440 pixeles felbontással. A cég szokásához híven elsősorban az Apple és a Microsoft termékeihez hasonlította fejlesztését: a Matebook színei állítólag jobbak egy iPad Próénál vagy egy Surface Pro 4-énél is.

A készülék

mindössze 6,9 milliméter vastag.

Egy 4430 milliamperórás akkumulátort kapott, ezzel a gyártó ígérete szerint 10 órát bír ki egyetlen töltéssel, azaz éppen egy munkanapot végig tudunk vele dolgozni.

Kapunk hozzá egy kicsi, és könnyű okostöltőt is: ez bármilyen más androidos okostelefonnal is kompatibilis. Egy új típusú USB-C-portot, és micro-USB-bemenetet is tettek a gépre.

Matebook használat közben Forrás: Origo

Hatodik generációs Intel M processzor hajtja a 2-in1 készüléket. A Microsoft tavaly bemutatott új operációs rendszerét, Windows 10 fog futni a Matebookon a redmondiakkal való együttműködés keretében.

MatePen

A billentyűzet lekerekített gombokat kapott, mindössze 1,5 milliméter magasak, összehasonlításképp a Surface Pro 4 1,3 milliméteres gombokkal operál.

A MatePen Forrás: Huawei

Kapunk hozzá egy okosceruzát is, ez a MatePen, amely 2048 különböző nyomást képes megkülönböztetni és érzékelni.

Ez nemcsak a grafikusok munkáját könnyíti meg, de az üzletemberekre is gondoltak.

Egy lézeres pointert (mutatót), és a vetített diák váltására szolgáló gombot is beleépítettek. A gyártó szerint 10 óra töltéssel egy hónapig használhatjuk a stylust.

MateDock

A Matebook cseppálló, a billentyűzetet könnyű eltávolítani, de ha csak a toknál fogva tartjuk a gépet, akkor sem esik ki a tablet a dokkolóból. A Matebook ujjlenyomat-olvasót is kapott, így

egyetlen érintéssel elindul a laptop.

Több felhasználót is rögtön hozzáadhatunk.

A Matebook és a MateDock Forrás: Origo

Vehetünk hozzá egy MateDock all-in-one dokkolót. Ez külső akkumulátor, amellyel az okostelefont, tabletet, mindenféle eszközünket tudjuk tölteni. De akár a VGA-csatlakozóval egy monitort is csatlakoztathatunk a géphez.

Ez is egy plusz mágneses tokot kapott, ami védi a külső behatásoktól.

Borsos az ára

Az ár függ a felszereltségtől: az Intel M3-M5-M7 lapkái, 128 gigabájttól 512 gigás SSD-k, illetve 4, és 8 gigabájtos memóriák közül válogathatunk, attól függ, mire használjuk majd a gépet. Eszerint 800 eurótól 1800 euróig, azaz 250 ezer forinttól 560 ezer forintig terjed az ára. Ahogy

választhatunk a Windows 10 Home, és az üzleti felhasználásra szánt Pro operációs rendszerből is.

A billentyűzet áfával együtt 150 euró (46 ezer forint), a toll 70 euró (21 ezer forint), míg a dokkoló 100 euró (30 ezer forint).

A MWC mobilexpón kinn lesz az Origo tudósítója, aki a legfrissebb hírekkel jelentkezik majd. Kövesse Facebook-oldalunkat, hogy ne maradjon le semmiről!