Elképesztő frissítést kap a PlayStation 4

bloodborne playstation 4
Azt hitte, sosem láthatja PC-n a Bloodborne-t?
Vágólapra másolva!
A PlayStation 4-re érkező 3.50-es frissítéssel PC-re és Macre is streamelhetők lesznek a konzolos játékok. MIndezközben a Microsoft már olyan hosszútávon megoldáson dolgozik, ami felpörgetné az Xbox One hardverének fejlesztését is.
Vágólapra másolva!

A PlayStation bejelentette, hogy milyen változásokat hoz majd PlayStation 4 konzoljának következő frissítése, a 3.50-es „Musashi”. A frissítés bétája március 2-án indul, de még idén élesedik mindenki számára.

Az egyik legizgalmasabb új funkció a Remote Play lesz. Ennek lényege, hogy

a PS4 játékkonzol szoftvereit más platformokra is közvetíthetjük,

felszabadítva így a tévét, amin aztán a család nézhet, amit akar.

Ez a béta alatt még nem lesz tesztelhető, csak az éles frissítéskor kerül be. A megoldás hasonló az Xbox One streaming-rendszeréhez, és mivel a funkció népszerű, a japán óriás sem akar lemaradni.

Azt hitte, sosem láthatja PC-n a PS4-exkluzív Bloodborne-t? Forrás: Wikipédia

Némileg átalakulnak az értesítések is. Ha egy barátunk bejelentkezik, arról rögtön értesít minket a rendszer, és a Steamhez hasonlóan elrejthetjük magunkat Offline módba, ha nem akarjuk, hogy lássanak minket a többiek.

Előre lehet időzíteni a játékpartikat is.

Megadhatjuk a rendszernek, hogy hány órakor akarunk összefutni a többiekkel, akkor automatikusan bedobja a játékosokat egy partiba.

A konkurencia előzne

A Microsoft múlt héten mesélt arról, hogy mi várhat az Xbox One-ra a jövőben. Phil Spencer, az Xbox fejlesztői csapatának feje elárulta, hogy a jövőben még közelebb akarja hozni egymáshoz a konzolt és a Windows 10 operációs rendszert.

Ugyan a cég már elindította visszafelé-kompatibilitási programját, amellyel bizonyos Xbox 360 játékokat lehet játszani az új konzolon, hosszútávon

a Windows univerzális appok fejlesztése jelentheti az átjárhatóság kulcsát.

A Microsoft már forral valamit Forrás: AFP/Johannes Eisele

Spencer elmondása szerint a cég olyan kompatibilitási megoldáson is dolgozik,

amivel megtarthatjuk a játékos könyvtárunkat akkor is, ha egy új Xbox-modell érkezik

- nem kell rögtön félreseperni az előző generációra érkezett játékokat.

A végső cél ezzel az, hogy a konzolos generációváltásokra jellemzően ne hét évet kelljen várni egy erősebb hardver megjelenésére. Helyette mondjuk az okostelefonoknál látott, két éves ciklusban lehessen előrukkolni erősebb géppel, mindezt anélkül, hogy a már megvásárolt játékok lássák kárát a tempónak.