Az Apple szoftverfejlesztésért felelős igazgatója is megszólalt a San Bernardinó-i iPhone feltörésével kapcsolatban. Szerinte többévnyi előnyre tennének szert a kiberbűnözők, ha a cég létrehozna egy gyengített iOS-t.

Zajlik a vita a San Bernardinó-i iPhone feltöréséről, most az Apple szoftverfejlesztési igazgatója, Craig Federighi is kifejtette véleményét az üggyel kapcsolatban. A szakember arra figyelmeztet, hogy a kiberbűnözők a tech cégekhez hasonlóan napról napra fejlődnek: egyre kifinomultabb és veszélyesebb támadásokkal próbálkoznak.

Washington Postnak adott interjújában arról beszélt, hogy a fejlesztői csapatoknak fáradhatatlanul kell dolgozniuk azon, hogy mindig egy lépéssel a bűnözők előtt járjanak. Ezért kiábrándító az, hogy az FBI és az igazságügyi minisztérium pont ennek ellenkezőjét szeretné elérni: az iOS fejlett biztonsági funkcióinak kiiktatása

jelentős visszalépés lenne a bűnözők elleni harcban.

Craig Federighi, Apple szoftverfelelős igazgatójaForrás: AFP/2015 Getty Images/Justin Sullivan

A gyengítés olyan hatással lenne az operációs rendszerre, mintha 2013-ba utaznának vissza. A hackerek azóta a legtöbb biztonsági rést már felfedezték. Ami még rosszabb: módszereiket már közzétették a kevésbé képzett kiberbűnözők körében is,így a tapasztalatlanabb hackerek is bajt okozhatnak.

Egy országot béníthatnak meg

Többről van azonban szó, mint pusztán személyes adatokról. A szakember példaként említi az elmúlt másfél évet, ami gazdag volt hackertámadásokban. A támadók többször üzleteket, bankokat, de még a kormány szerveit is fel törték.

Februárban több ezer, az FBI-nál és az amerikai belbiztonsági minisztériumnál (DH) dolgozó alkalmazott adataithozták nyilvánosságra hackerek. Állításuk szerint az igazságügyminisztérium rendszerének feltörésével jutottak hozzá az információkhoz.Tavaly nyáron a Pentagon rendszerébe is bejutottak orosz hackerek, akik négyezer katonai és civilszférás alkalmazott adatait szerezték meg.

Március elején derült, ki hogy a tavalyi, ukrán áramkimaradást is kibertámadás okozta. Ez volt az első eset, mikor egy ország kritikus infrastruktúráját támadták meg sikeresen hackerek. Év elején pedig a kijevi repülőtér informatikai hálózatát is feltörték.

Federighi elmondása szerint az ilyen támadásokhoz sokszor egyetlen személy készülékén keresztül vezet az út - ezért fontos, hogy a személyes eszközök esetében minél erősebb legyen az adatvédelem. 

Precedenst teremtene

Az előzmények: egy kaliforniai bíró arra utasította az Apple-t, hogy segítsen az FBI-nak a San Bernardinó-i terrorista telefonjának feltörésében. Az utasítás szerint az Apple-nek egy olyan módosított szoftvert kéne fejlesztenie a hatóságnak, ami nélkülözi az iOS biztonsági funkcióit. 

Mivel a cég visszautasította a rendelkezést, a Kongresszus beidézte március 22-re az Apple vezérét, Tim Cookot. Március elején James Comey, az FBI igazgatója és Bruce Sewell, az Apple jogi képviselője került terítékre. A képviselőház igazságügyi bizottsága előtt Washingtonban hallgatták meg őket a titkosítási ügyről.

Comey korábbi megszólalásaival ellentétben bevallotta, a San Bernardinó-i ügy precedenst teremthetne, és az Apple-től kapott hozzáférést nem csak ennél az egy telefonnál használnák ki.

Mint fogalmazott,már a számát se tudják, annyi titkosított telefon van az FBI birtokában,kihasználatlanul. Ebbe a helyi rendőrőrsök által begyűjtött több száz mobil nem tartozik bele.

Vagyis Tim Cook Apple-vezér azon félelme, hogy a hátsó kaput nem csak egyszeri alkalommal használnák fel, bármennyire is ezt hangoztatták, igaznak bizonyult.

Milliókról döntenek

Bruce Sewell, az Apple képviselője a meghallgatáson csak megerősítette a cég álláspontját, miszerint továbbra sem szeretnének egy módosított szoftvert létrehozni, mert annak beláthatatlan következményei lennének. Szerintük ha gyengítik a magánélet (privacy) védelmét, az nem állítaná meg a terroristákat. Ellenbenha rossz kezekbe kerül a szoftver, több millió készülék válna sebezhetővé.