Orrot és a fület is pótolhatunk majd 3D-nyomtatóval

fül
Vágólapra másolva!
Élő emberi sejtekből készült biotintával nyomtattak porcszövetet svéd kutatók. Ez lehet a plasztikai sebészet jövője.
Vágólapra másolva!

A svéd Wallenberg Wood Science Center kutatói élő emberi sejtekből készült tintával nyomtattak porcszövetet, 3D-nyomtatási eljárással. A technológiát már tesztelték egereken.

A sportolók és idősek rendszerint szenvednek porcsérülésektől, porckopásoktól, ami nagy fájdalommal jár. A porcok maguktól alig gyógyulnak, és az általuk okozott problémák is nehezen kezelhetők. Ennek egyik oka, hogy

a porcszövet szinte egyáltalán nem képes megújulni.

A 3D nyomtatóval készült implantátumok segíthetnek megjavítani a sérült porcokat, például fülben, orrban, és a térdekben. A kutatás vezetője, Pauul Gatenholm szerint a 3D-s bionyomtatás forradalmasíthatja a szövetelőállítást, és a regeneratív gyógyászatot.

3D-nyomtatással készült fül Forrás: Origo

Előtte olyan tintát fejlesztettek élő emberi sejtekből, amely megőrzi alakját nyomtatás után is. Az újfajta biotintához barna algából kivont poliszaharidokat, cellulózfibrilleket, és emberi kondrociteket kevertek, ezekből épül fel a porcszövet.

Februárban szintén áttörő eredményt sikerült elérni a bionyomtatásban. A Wake Forest Regeneratív Orvosi Intézet kutatócsoportja 10 év kutatómunka után mutatta be 3D-nyomtatóját, amely viszonylag egyszerű szövetekből – amilyen például a porcszövet – képes nagy, összetett alakzatokat nyomtatni.