Törölték a szenzációs mesterséges kopoltyú kampányát

triton indiegogo
Úgy működne, mint egy valódi kopoltyú
Vágólapra másolva!
Törölték, majd újraindították a Triton nevű mesterséges kopoltyú közösségi finanszírozását, miután több kutató is szkeptikusan fogadta a találmányt.
Vágólapra másolva!

Váratlan fordulatot vett a Triton nevű mesterséges kopoltyú IndieGogo-kampánya. A múlt hónapban indult a közösségi finanszírozási kezdeményezés az eszköz megvalósításáért, amivel az ígéretek szerint akár 45 percet is víz alatt tölthet a búvár. Közel egymillió dollár gyűlt össze rá, ám a kampányt váratlanul lelőtték, a pénzt visszautalták a támogatóknak.

Az ötlet azonban nem halt el, egyszerűen csak újraindították a projektet. Immáron részletesebb leírással és videóval próbálják bizonyítani a készítők, hogy az ötlet működőképes - ezzel kapcsolatban szkeptikusak a kutatók.

A szakemberek szerint lehetetlen

A Triton állítása szerint az eszköz képes kiszűrni az oxigént a vízből, de a vizet nem engedi át, ehhez egy speciális mikroszűrőt használ. A beépített mikrokompresszor eltárolja a kinyert levegőt, így tud természetesen lélegezni viselője.

Tudományos körökben rossz fogadtatást kapott az eszköz ötlete, amely több tengerbiológus, búvár szerint is lehetetlenség. Ennek egyik oka többek közt az, hogy a túléléshez szükséges oxigénmennyiség előállításához

legalább 42 liter vizet kellene percenként megszűrni.

Egy apró, olcsó (körülbelül 82 ezer forintos) műanyag szerkezet erre valószínűleg nehezen lenne képes.

Továbbá kellene ehhez a művelethez szivattyú is, ami a leírás és a videó alapján nincs benne. A másik kérdéses pont, hogy a levegő tárolásához hely is kell. Az eszköz méretéből adódóan azt csak sűrítve lehetne tárolni, ami meg rengeteg energiát igényel. Viszont nincsen olyan kis méretű akkumulátor jelenleg, amivel ezt meg lehetne oldani.

Az egész folyamathoz egy sokkal bonyolultabb rendszer kellene,

ami az eddigi hiányos leírások alapján nincs a fejlesztők birtokában.

Úgy működne, mint egy valódi kopoltyú Forrás: Triton IndieGogo-kampány

A kutatók véleménye és a másodszori nekifutás ellenére sem csillapodott az érdeklődés, az újraindított kampánnyal már majdnem hatszorosa gyűlt össze a kitűzött összegnek.

Volt, hogy már leléptek a pénzzel

Az ilyen szenzációs ötletek esetén benne van a pakliban, hogy az ötletgazdák végül meglépnek a pénzzel. A közösségi finanszírozás történetében már többször is volt arra példa, hogy az ötletgazdák végül nem tudták teljesíteni ígéretüket, a termékek nem készültek el, és a támogatók pénze bánta. Ez legtöbbször nem rosszindulatból történik, csak egyszerűen elszámolják magukat, és nem tudják reálisan felmérni határaikat. Többek szerint most is ez a forgatókönyv valószínű.