Viv, az új virtuális szuperasszisztens Európában is bemutatkozott a bécsi Pioneers fesztiválon. Ennek keretében startupokat hívtak meg, hogy csatlakozzanak, és közösen formálják a digitális titkárnőt.

Egyetlen asszisztens mindenek felett - így lehet jellemezni Viv debütálását Európában. A fejlesztők célja ugyanis az, hogy a virtuális szuperasszisztens átvegye készülékeink, sőt életünk felett is a hatalmat, s mindent intézzen nekünk.

Bluetooth, wifi, Viv, GPS, keresés - ez az öt jel lesz majd látható a készülékeken a jövőben, s nem is lesz szükség semmi másra, állítják a Viv fejlesztői. Ugyanis mindent, amit most manuálisan csinálunk, azt helyettünk intézi majd a digitális titkárnő.

Egy asszisztens mindenek felettForrás: Origo

Az IPhone-okban található Sirit is fejlesztő csapat egy olyan virtuális asszisztenst fejlesztett, amely a természetes beszédet, s így a bonyolult mondatokat is képez elemezni, és értelmezni. Tíz milliszekundum alatt feldolgozza azt, hogy mit is jelent “a következő péntek után három nappal” kifejezés, azaz, hogy mely napra keressen járatot San Franciscóból a JFK-re, derült ki a bécsi Pioneers fesztiválon.

Megismeri az ízlésünket

A bemutatón Adam Cheyer társalapító különböző nehézségű mondatokkal bombázta virtuális partnerét.

Küldj virágot a húgomnak pénteken!”

Kiadja a lehetőségeket, majd ha kiválasztottuk a legszimpatikusabb ajánlatot, nincs más teendő, ő már intéz mindent. Megadja a testvérünk címét, s tudja mikor, és hové kell küldeni a rendelést, ezen adatokat megadja automatikusan a virágárusnak.

Küldj Michealnak 50 dollárt a vacsoráért!”

A tranzakció pedig automatikusan elindul, hiszen tudja, hogy ki Micheal, akivel együtt ettem, s a pénz elküldésre is került. Nem kell belépni a bank oldalára, sem pedig elkérni a barát számlaadatait, hogy mindez megvalósuljon.

Keress egy szép hotelt, tetőterasszal, étteremmel, december 15-től 3 napra.”

Itt már az ízlésünket is értelmezi a korábban tanultak alapján, a keresés során alkalmazza a szűrőket, mellyel csak a teraszos, és étteremmel rendelkező találatokat adja ki, ahol december közepétől van szabad szoba 3 napra egy főnek.

Viv együtt fog tanulni az emberrel, idővel hozzá idomulForrás: Origo

Sokkal könnyebben szűr, keresi, értelmezi, és elemzi az adatokat, s ezáltal találja meg a legmegfelelőbb ajánlatokat, amire szükségünk van épp. Mindezt valós időben, másodpercek alatt elintéz bármit.

“Ez azonban csak egy szelete annak, mire képes Viv” - mondja a szuperasszisztens mögött álló mérnök. Hiszen együtt tanul az emberrel, egyre több mindent tud róla, hozzá idomul, személyreszabódik - bármilyen rosszul is hangzik ez magyarul.

Adam Cheyer egy hatalmas, az univerzumhoz hasonlító grafikonon mutatta be, mekkora tudással rendelkezik Viv alapállapotban. Például az idő fogalmához több tucat másik kifejezés tartozott, ez a tudásbázis pedig az adott felhasználótól függően idővel csak tovább bővül.

Új piac a fejlesztőknek

Viv a felhasználóknak egy intelligens felület mindenre. A fejlesztőknek pedig az új piac, és csatorna, ahol tartalmat, termékeket, és szolgáltatásokat kínálhatnak.

Itt jön be a biznisz, amely részben felelt azért, hogy az Apple termékeiben megtalálható Siri miért lett lekorlátozva. Ugyanis Viv függ attól milyen szolgáltatásokhoz van bekötve.

Ha például az ember este haza akar menni, akkor csak az Ubert ismeri, vagy taxitársaságokat, és sofőrszolgálatokat is. Amely szolgáltatáshoz nem fér hozzá, azt bizony nem tudja használni, és felajánlani sem opcióként.

A négy fő szempontForrás: Origo

 Négy kifejezés a csapat mottója:

  • egyetlen asszisztens,
  • személyreszabottan,
  • minden eszközön,
  • az összes szolgáltatással.

Azonban ha az üzleti érdek közbeszól majd és mégse lesz benne elérhető minden szolgáltatás, annak a felhasználó látja kárát.

A tervek szerint Viv élesben év végén indul,

a befektetőkből adódóan Észak-Amerikára koncentrálnak, így első körben csak angol nyelven lesz elérhető. Addig azonban elérhető teszik a fejlesztők számára, ahogy startupok is csatlakozhatnak a projekthez a pioneers@viv.ai email címen.

Csak nekünk fogad szót

Adam Cheyer kérdésre válaszolva elmondta, a személyes adatok védelmére, és azonosításra is rendkívül nagy hangsúlyt fektetnek. Hogy Viv hang, illetve ujjlenyomat alapján felismerje a felhasználót, aki éppen utasításokat ad.

A készülékek tartalmához, vagy például a pénzügyi adatokhoz azonban Viv indulása után is szükség lesz külön védelemre.

“Nehogy az ember felesége elkezdje elutalni a pénzünket a saját számlájára pár hangutasítással, pár másodperc alatt” - mondta Cheyer.