Már 360 fokos fotókat is feltölthetünk a Facebookra

fb 360
Vágólapra másolva!
Világszerte élesítette a 360 fokos képek feltöltését a Facebook. Pár napba még beletelhet viszont, hogy mi is használhassuk a funkciót.
Vágólapra másolva!

A felhasználók számára is elérhetővé váltak Facebookon a 360 fokos gömbpanorámák, így már olyan fotókat is feltölthetünk, amiben a barátaink körbenézhetnek. Ezeket utána megoszthatjuk a hírfolyamban, amit megtehetünk webes felületről, vagy androidos, iOS-es mobilappból egyaránt.

Az ilyen típusú képeket könnyen fel lehet ismerni a folyamban,

a felhasználók egy iránytűt láthatnak a kép jobb szélén.

A képet egyszerűen meg kell ragadni a kurzorral, majd azt tetszőleges irányba húzogatni. Telefon esetében a készülék mozgatásával lehet forgolódni.

A képeket természetesen olyan virtuálisvalóság-headsetekkel is meg lehet nézni, mint a Samsung Gear VR, vagy az Oculus Rift. Ezekkel már tényleg olyan élményt ad, mintha az ember benne lenne a képben.

Hogyan tölthetek fel 360 fokos képet?

Ezekhez ráadásul nem kell különleges eszköz sem, a Facebook célja, hogy a hétköznapi felhasználók körében is elterjedjen az újfajta tartalom.

A felhasználóknak egyszerűen egy olyan

külsős, letölthető appot kell használniuk

a fotók elkészítéséhez, ami gömbpanorámákat készít.

Továbbá az iPhone kamerájával, a Google Photo Spheres szolgáltatásával, vagy éppenséggel 360 fokos kamerával is lehet ilyen tartalmat fotózni.

Utána azt csak meg kell osztani a közösségi oldalon, mintha sima fotó lenne, az oldal azt maga konvertálja át 360 fokos immerzív képpé.

Fontos megjegyezni, hogy ugyan világszerte élesítették a funkciót, az fokozatosan érkezik meg a felhasználókhoz.

Ezért beletelhet néhány napba, míg magunk is látjuk.

Mindenesetre frissítsük mobilon a Facebook alkalmazást.

A videókommentek is megjöttek

A cég emellett aktiválta a videókommenteket is, aminek köszönhetően a saját készítésű videókat már a posztok alatt is közzétehetjük, komment formájában. Eddig ha egy poszt alá szerettük volna tenni a mozgóképet, akkor előbb fel kellett tölteni, majd linkelni.