A telekommunikációs cég megerősítette, hogy 2013-ban korrupció gyanújával indítottak ellene kivizsgálást az amerikai hatóságok.

1,7 százalékot csökkentek az Ericsson részvényei, miután a svéd Svenska Dagbladet nevű napilap névtelen forrásokra hivatkozva közölte: az amerikai hatóságok korrupció gyanúja miatt kivizsgálást indítottak 2013-ban a cég ellen, Kínán belüli üzleti tevékenységük miatt.

Az Ericsson szóvivője ezután e-mailben közölte, hogy a cég azóta is együttműködik az amerikai hatóságokkal, információkat szolgáltat működéséről, és próbál választ adni minden kérdésre.

A hatóságok az eljárás során azt vizsgálták, hogy a cég megsértette-e a Foreign Corrupt Practices Act (FCPA) korrupcióellenes büntetőtörvényt. Ez a jogszabály tiltja a külföldi, tágan meghatározott jelentésű "hivatalos személyek" megvesztegetését olyan (külföldi) személyeknek, akik értékpapírjait forgalmazzák amerikai tőzsdén. Eszerint nemcsak az amerikai tőzsdén bejegyzett vállalkozások, de azok leányvállalatai, szerződéses partnerei is büntethetők.

Nemrég derült ki, hogy Hans Vestberg, a cég vezérigazgatója és más vezetők szemérmetlenül magas fizetéseket kaptak, és több ezer dollárt költöttek el utazásokra. Vestberg elmondása szerint ügyfelekkel találkozott az utazások során, és nem szegte meg az Ericsson céges politikáját.  

A cég pár napja jelentette be, hogy nagy leépítéseket tervez, a költségek visszafogására.