Betiltották Kínában az iPhone 6-ost

China Chinese Apple iPhone smartphone cellphone mobile cell phone SQUARE FORMAT --FILE--Chinese customers try out iPhone 6s and 6s Plus smartphones at an Apple Store in Hangzhou city, east China's Zhejiang province, 25 September 2015.

Apple Inc. is fig
A 6S és a 6S Plus még nincs tiltólistán
Vágólapra másolva!
Betiltotta az Apple iPhone 6 és 6 Plus modellek forgalmazását Pekingben a helyi szabályozó hatóság, ám az amerikai cég fellebbez a döntés ellen, és továbbra is árulja a készülékeket.
Vágólapra másolva!

A szabadalmi bíróság szerint az iPhone túlzottan hasonlít egy kisebb kínai cég termékére, ezért a vásárlók összekeverhetnék őket. A döntés még májusban született, de a héten számolt be róla a kínai sajtó.

A 6S és a 6S Plus még nincs tiltólistán Forrás: AFP/Imaginechina/Shan He

Áprilisban az Apple felfüggesztette iBooks nevű elektronikus könyvszolgáltatását és iTunes Movies nevű online videotékáját is Kínában, sajtójelentések szerint szintén egy hatósági határozat miatt.
Májusban egy másik ügyben is az Apple ellen ítélt a kínai igazságszolgáltatás, amikor úgy döntött, hogy egy kínai cég használhatja táskákon, pénztárcákon és más bőrárucikkeken az iPhone védjegyét.
Kína az Apple második legnagyobb piaca az Egyesült Államok után.

Az iPhone 6 és 6 Plus küllemre teljesen megegyezik a cég jelenlegi legújabb modelljeivel az iPhone 6s és 6s Plus modellekkel.