Az IBM mesterséges intelligenciája, Watson korábban már bizonyított szakácsként, kvízműsorban, divattervezőként, tanársegédként, most pedig egy brit marketinglap komplett számát szerkesztette meg. Ha majd profin fog írni is, mi, emberi újságírók kereshetünk új munkát?

Már a szerkesztői pozíciót is beírhatja "önéletrajzába" az IBM mesterséges intelligenciája, Watson. A The Drum nevű marketing szaklap engedte át a szerkesztői széket a gépagynak, hogy a legutolsó szám cikkeit összerakja. A teszt szerint hatékonyan látta el az emberi szerkesztő feladatát.

Watson analitikai képességeivel készített előrejelző cikkeket is, többek közt összeállítást készített a legnagyobb nemzetközi reklámfesztivál, a Cannes Lions várható nyerteseiről. Ehhez a korábbi nyertesek és vesztesek adatait táplálták be, Watson pedig az adatok alapján kiválasztotta kedvenceit az idei jelöltek közül.

Emellett más téren is kamatoztatták Watson képességeit, ő írta például a David Ogilvy reklámszakemberrel készített interjú kérdéseit is.

A magazinba válogatott anyagok közé került egy véleménycikk is David Kenny-től, az IBM Watson menedzserétől.

"Az álmom az, hogy Watson nekünk tegyen fel kérdéseket, és így jöjjön rá dolgokra. Az abduktív következtetés elvezetne a párbeszédekhez, és az emberekkel való dialógusokhoz. Már jó úton járunk, de még sok munka áll előttünk" - írta a szakember.

A The Drum szerkesztősége hátradőlt, amíg Watson dolgozottForrás: The Drum (YouTube)

A lap dolgozói egy vicces képet is közzétettek, amin ők telefonoznak és heverésznek, míg a szoftver dolgozik (bár leszögezték, hogy a helyzet azért korántsem volt ennyire egyszerű).

Az elkészült számot ingyen letöltheti, aki telepíti a The Drum androidos vagy iOS-es alkalmazását.