Moszkvából irányítja új testét Edward Snowden

2016.06.30. 06:07

Edward Snowden, aki feláldozta szabadságát azért, hogy felhívja az emberek figyelmét a titkosszolgálat tömeges megfigyelési és lehallgatási módszereire, most egy internet-vezérelt gép képében szökött vissza az Egyesült Államokba. Snowbotot Moszkvából irányítja, és szívesen tesz sétákat amerikai múzeumokban, előadásokon. Teste nincs ott valójában, de a hangját hallatja - mi is lenne idegesítőbb ennél az NSA számára?

Eddig árulóként, és hősként egyaránt emlegették, most azonban új szerepben lép az amerikai közvélemény elé Edward Snowden: robotként végzi aktivista tevékenységét. Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) egykori alkalmazottja 2013 óta Oroszországban él, a kémbotrány után ott kapott menedékjogot.

Amerikában akár 30 év börtön is várhat rá, ha felbukkanna, és elítélnék. Fizikai valójában tehát kockázatos lenne visszatérnie szülőhazájába, így egy guruló robot kölcsönöz neki szemeket és lábat amerikai látogatásaihoz.

Az aktivista korábban már jelen volt robotként egy 2014-es TED konferencián, valamint a 2016-os Las Vegas-i CES-en is, mostanság pedig Manhattan, New York utcáit rója.

Snowden titkos rejtekhelyén beszélt az amerikaiaknakForrás: AFP/Glenn Chapman

Az emberek által csak "Snowbotnak" nevezett robot valójában egy 14 ezer dolláros (kb. 4 millió forintos) BeamPro robot, Snowden maga irányítja azt Moszkvából egy billentyűzettel.

A szerkezetet úgynevezett "telepresence" robotnak hívják, és valószínűleg ez a világ legmorbidabb gépe. Lényege, hogy a robotot irányító személy virtuálisan ott lehet egy adott fesztiválon, konferencián, rendezvényen, a kamerán keresztül nézheti körbe.

A SnowbotForrás: New York Magazine - YouTube

Fejét táblagép vetíti ki, a videókonferencia-hívásokhoz hasonlóan jelenik meg az élőkép, így tud beszélgetni az emberekkel. Mint ahogy Skype-on beszélgetünk videohívás esetén az ismerőseinkkel. A legjobb benne persze, hogy mivel gurul, irányítója egy gép mögül tudja tetszőleges irányba vezérelni wifin keresztül.

Snowbot az Amerikai Polgári Szabadságjogok Uniójának (ACLU) projektje, így nap végén a civil szervezet irodájában tér nyugovóra a robotklón. A szervezet tagja Snowden ügyvédje is, Ben Wizner.

Egy áprilisi filmfesztiválon beszéltForrás: AFP/2016 Getty Images/Slaven Vlasic

Snowden így guruló robot formájában sétálgathat nyugodtan Amerikában, miközben az emberekkel beszélget a képernyőn keresztül, és büntetlenül folytathat olyan párbeszédeket, minthogy: "Mizu? Képzeld, a szövetségiek a gyerekeid képeit gyűjtik!

Nemrég egy kiállításon ölelte meg valaki Snowbotot, amire Snowden csak annyit tudott mondani: "Bocsi, de nincsenek kezeim"

Az oroszlán bajsza

A robotklón közel merészkedett a tűzhöz, hiába van az FBI-nak központi irodája New Yorkban, Snowbot előszeretettel gurul el a közeli kiállításokra. Természetesen a robot célja nem az, hogy kulturális eseményeken vegyen részt. Meg van rá a lehetőségem, hogy hatással legyek olyan ügyekre, amelyekre nem volt lehetőségem, amikor az NSA-nél ültem.

Snowden idén még 50 előadást fog tartani világszerte, köztük több amerikai egyetemen is. Persze a nagyobb megmozdulásokon pihenteti a robotot, és inkább hatalmas kijelzőkről néz le az emberekre, ironikusan a Nagy Testvérre utalva.

A projekt valójában egy kampány része, amelynek célja az, hogy Snowdent megismertessék az emberekkel. "Próbáljuk őt elfogadtatni: a személyét, és a jelenlétét"- mondta Glenn Greenwald, az az újságíró, akin keresztül Snowden elkezdte szivárogtatni az NSA dokumentumait. Snowden teste ugyan nincs Amerikában, de a hangját aktívan hallatja.

Régen az önkéntes, vagy kényszerített száműzetés, disszidálás volt sokszor az aktivisták osztályrésze, amellyel a zavaró tényezőket iktatta ki egy adott kormányzat, vezetés.

Snowbot azonban fricskát mutat, s kihasználja a modern techvilág adta lehetőségeket: hiszen mit lehet kezdeni egy robottal? Letartóztatják? Esetleg az ACLU azon embereit vonják felelősségre, akik a projektjet indították?

Jogi szempontból ezek mind rendkívül érdekes, s megoldásra váró kérdések. Snowden addig is biztonságban ül Moszkvában, és távolról folytatja, amit elkezdett három éve.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK