Többé nem idegesít senkit a Windows 10 frissítője

2016.06.29. 12:51

Az ingyenes frissítési időszak lejárta előtt egy hónappal gondolkodott el a Microsoft, és adta be derekát: egyértelmű kialakítást kapott a Windows 10 frissítési felülete.

Nem múlik el hónap anélkül, hogy ne hallanánk valami olyan kellemetlen esetet, amit a Windows 10 frissítője idézett elő. Nemrég egy nő nyert pert a Microsofttal szemben, és 10 ezer dollár kártérítést kapott a kéretlen telepítés miatt. Korábban egy élő időjárás jelentést, és egy profi videojátékos maratoni közvetítésének is véget vetett az agresszívan felugró ablak.

A Microsoft a hátralévő egy hónapban visszavesz az agresszív módszerből. A cég bejelentette, hogy egy egyszerűbb, barátságosabb felületet ad a frissítőnek.

Annak legzavaróbb jellemzője az volt, hogy az ablak jobb felső sarkában látható X gomb nem a frissítés elutasítását jelentette, hanem azt, hogy részünkről rendben van a kijelölt időpont. Két gombot dobott fel a telepítő, az OK és a Frissítés most opciót. Azt a linket pedig, amivel a dátumot lehet megváltoztatni, egy kevésbé látható helyre tették.

Trükkösebb, mint elsőre látszikForrás: Microsoft

Erre vártunk

Ezt a felállást tette egyértelműbbé a Microsoft azzal, hogy már három gombot kínál az ablak: egyet az azonnali frissítéshez, egyet a frissítési időpont megváltoztatásához, és az ingyenes ajánlat elutasítását.

Az X gomb az értesítés figyelmen kívül hagyását jelenti, legalábbis pár napig. Az elutasítás viszont tartósan letiltja az értesítőt, és az nem fog váratlan helyzetekben előbukkanni, örökre megszabadulhatunk tőle.

Végre: három egyértelmű választásForrás: Microsoft

Nemsokára már fizetni kell érte

Már csak július 29-ig lehet ingyen frissíteni Windows 10-re. Ezután csak az új eszközökön (előretelepítve), vagy a teljes verzió megvásárlásával lehet hozzájutni. Nyáron szülinapi újítást is kap a Windows 10, érkezik a Windows 10 Anniversary Update. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK