Akit zavar a műrepülők búgása, ne álljon neki a telepítésnek

Besenyei Péter Szorította az új repülőgép a sztárpilótát a Red Bull Air Race műrepülő-világbajnoki sorozat budapesti versenyén
Vágólapra másolva!
Eső és köd: ezért döntött úgy a Red Bull Air Race versenyigazgatósága, hogy a szombati versenyprogramot törli, beleértve a selejtezőket is. A Duna feletti pálya ugyanis nem volt alkalmas a biztonságos versengéshez. Ha hiányzott a műrepülők búgása, van megoldás az élmény pótlására.
Vágólapra másolva!

Nem ígérhetek mást, mint verítéket, könnyeket és G-terhelést.

Akit zavar a műrepülőgépek búgása, az neki se kezdjen a telepítésnek. Aki viszont már gyerekkorától Besenyei Péter szeretett volna lenni (bajusz inkluzíve), annak kötelező darab a Red Bull Air Race: The Game.

Besenyei Péter műrepülő-világbajnok a Red Bull Air Race futamán tavaly Forrás: MTI/Marjai János

Augusztusban érkezik

Az idei Red Bull Air Race szezon tiszteletére - beleértve a július 16-17-i budapesti futamot - a Red Bull és a Slightly Mad Studios kifejlesztett egy PC-s játékot, melyben az Air Race-s repülőgépeket lehet vezetni. A játékot hivatalosan augusztus közepén dobják piacra.

A játék közel 2 gigabájtos telepítőállományát egy gyors regisztráció után lehet letölteni. A program a Windows 10-es operációs rendszeren végig gond nélkül futott, korábban viszont a Windows 7-en - nálam - elhasalt.

A Slightly Mad Studios játéka több, mint élvezetes: okosan összerakott, háromféle nehézségi szintjének köszönhetően

a hardcore fotelpilótától a kezdő botkormány-szorongatókig mindenki számára élvezetes lehet.

A repülőgépünk irányítsa történhet billentyűzettel, kontrollerrel és joystick-kal is.

Apró érdekesség: a cikk írásakor a zárt körű, bétaváltozat tesztelőinek világrangsorában az összes pályán legjobb időt repülő versenyző kontrollerrel "nyomta". Én azonban egy jobbféle joystickot és pedálokat ajánlok annak, aki komolyan foglalkozna a műrepülés ezen speciális formájával. Szüksége lesz rá...

Mi joystickot és pedált ajánlunk a játékhoz Forrás: Redlemon.hu

A repülőgépekkel négy pályán tudunk pilonokat mészárolni, jobb esetben a kapukon keresztül a meghatározott magasságban elrepülni.

Abu Dhabi, Grand Canyon, és Spielberg mellett Budapest ad helyet a virtuális versenyeknek.

Miután azonban a leendő digitális madárember kiválasztotta a nevét, avatárját és nemét, erősen javallom a gyakorlást, mert a program bizony számos meglepetést tartogat azoknak, akik a Microsoft-féle Flight Simulator-univerzumban vagy a Lock On-sorozaton szocializálódtak.

Emberek, ez a játék gyors és baromi trükkös.

Engem, aki a böhönye és méltóságteljesen forduló, három hajtóműves MD-11-esekhez szoktam, első versenyeimen komolyan megtréfált a kezdőknek első gépként megvásárolható, aprócska Sparrow.

Melegen ajánlom, hogy ameddig a játékos nem ismeri köbmilliméterre a pályákat, addig hagyja bekapcsolva az optimális repülési pályát mutató sárga szalagot. Elméletileg ha ezt követjük, és persze gépünk térbeli helyzete is megfelelő (azaz a két szárny dőlésszögét az elvárt helyzetben tartjuk),

akkor gyűjtjük össze a legtöbb pontot és persze leszünk a leggyorsabbak.

Ha valaki már kellően bátor, akkor persze kikapcsolható nem csupán a szalag, hanem minden egyéb, a manőverezést könnyítő segítség.

Ez az igazi, de ehhez tökéletes pályaismeret, villámreflexek és rengeteg kitartás szükséges. S egy erősebb számítógép: a budapesti pálya például gyönyörűen modellezett, a Parlament és a Duna partja például elképesztően élethű, de nagyon megnehezíti a játékot, ha nekiáll szaggatni a program.

Budapest a játékban is gyönyörű és tökéletes (illusztráció) Forrás: Polesz Ábel

A győzelmekért járó pénzből vásárolhatunk újabb, gyorsabb, fürgébb repülőgépeket, melyeket a szponzorok festésével díszíthetünk - s nem csupán a jól ismert vörösbikás motívum választható, persze azért jópont jár.

Az erősebb gépekhez már "okosabb" versenyzői licenc is szükséges: ezeket a program által elvárt célok - mint amilyen a:

  • repülj át 10 kapun hiba nélkül,
  • kövesd a kijelölt pályát 60 másodpercig,
  • végezz el megfelelő számú, megnevezett műrepülő-figurát

- teljesítésével kaphatjuk meg.

Szerencsére nem egy verseny alatt, egymás után kell ezeket teljesíteni: ez azért, főleg a legelején, eléggé trükkös feladat lenne...

Erősen ajánljuk

A Red Bull Air Race: The Game egy olyan játék, ami a bétatesztelés után is a gépemen marad.

Isteni dolog elszakadni a közforgalmi repüléstől (köztük az Eastern Airlines Virtualtól, az engem "foglalkoztató" amerikai virtuális légitársaság napi járataitól), s órákat eltölteni a repüléstechnikám csiszolásával, a kisgépes műrepülés fizikájának, sajátosságainak elsajátításával.

Az ezredik, elcsapott pilon után pezsgőt bontok, ígérem.

Főbb tudnivalók

- A játék támogatja a magasfelbontású kijelzőket, és a többképernyős módot is, így lehetőség van akár három 4K-s monitor együttes használatára.
- DirectX 11 vagy annál újabb verziót ajánlanak. Az operációs rendszert és a grafikus hardvert összekötő vezérlőfelület legújabb tagja, a DirectX 12 mellett szól azonban, hogy a videokártya és a processzor kommunikációja sokkal hatékonyabb, ez pedig jelentős teljesítményjavulást jelent.
- Multiboxing nem lehetséges, azaz nincs lehetőség több fiókkal egyidejűleg játszani. A Versus módban azonban versenyezhetünk más játékosokkal, egyidejűleg 11 pilótával.
- A játék bétaváltozata támogatja a billentyűzetet és egeret, ahogy bármilyen DirectInput és Xinput vezérlőt, legyen az akár egy joystick. Jelenleg Xbox 360 és One kontrollerre, Thrustmaster T16000M és Hotas Warthog joystickre optimalizálták, de a megjelenés után a listát tovább bővítik.