Ismét több ezer embert rúg ki a Microsoft

Nokia Windows Phone okostelefon teszt
Vágólapra másolva!
Sokkal több alkalmazottat bocsát el a Microsoft, mint amennyit májusban bejelentett. Gyorsan épül le a mobilhardverrészleg, kérdés, hogy tervez-e még egyáltalán bármit ezen a piacon a Microsoft.
Vágólapra másolva!

A Microsoft további 2850 munkahelyet szüntet meg a májusban bejelentett 1850-en felül, a 2017-es pénzügyi év végére fejeződik be a folyamat. Ezzel összesen tíz százalékkal csökkent a cég alkalmazottainak száma az elmúlt két évben, ebből 7400 embert a június 30-án zárult pénzügyi évben küldtek el.

Bár a döntést nem indokolták, minden bizonnyal a mobilos részleg takarítása az ok. Májusban 1850 pozíció megszüntetését jelentették be, ebből 1350 fő a régi finn nokiás központ alkalmazottjait érinti. Ez a részleg felelt a Lumia telefonokért, ám az nemrég egyesült a Surface vonalat fejlesztő csapattal.

Nem teljesít jól a Windows Phone Forrás: AFP/Getty Images/Stephen Lam

Egyelőre nagy kérdőjel, hogy mik a Microsoft további tervei a mobilos részlegre nézve, mert az eredmények siralmasak – a Windows Phone már egy százaléknál is kisebb szeletet hasít ki az okostelefon-piacon.

A Microsoft nemrég megvált a Nokia márkától is 350 millió dollárért,

amit korábban 7,2 milliárd dollárért vásárolt meg. A Nokia a Foxconnhoz és egy régi nokiásokból alakult céghez került, akik androidos táblagépeket és telefonokat terveznek majd kiadni.